Ékkő az Ír-tengeren: Irány a Man sziget! (1. rész)

Sziasztok!

Mint ahogy azt a bemutatkozásban is írtam, nagyon szeretek utazni, és nagy örömmel tölt el, hogy az első bejegyzésemben az idei nyaralásomról készült összefoglalót oszthatom meg veletek. :)

Tudjátok, valamiért vonzódom az olyan helyekhez, országokhoz amelyekről a legtöbb ember a környezetemben egyáltalán nem, vagy csak alig valamit hallott. Ebben az évben észak felé vettem az irányt és meg sem álltam egészen az Ír tengerig, ahol ez a festői szépségű, barátságos kis sziget terül el Londontól légvonalban alig több mint 400 kilométerre.

Kezdjük egy rövid összefoglalóval, mit is érdemes a szigetről tudni a Wikipédia szerint:

"Man egy az Ír-tengerben fekvő sziget, a Brit-szigetek földrajzi középpontja. Nem része az Egyesült Királyságnak, viszont a brit koronafüggőségek közé tartozik. Valaha önálló állam volt, a középkorban egy kelta királyság állt fenn a területén.

A sziget az Ír-tengerben fekszik, nagyjából egyenlő távolságra Írországtól, Skóciától és Angliától. Területe 572 km², népessége alig valamivel több, mint 85.000 fő"

A mérsékelt éghajlati övben fekszik, ezért éghajlata csapadékos,  a nyári hónapokban a hőmérséklet sokkal alacsonyabb, mint amit itthon megszokhattunk. (Még itthon 36-38°C körül volt az idő, addig Man-on 19-20°C volt a maximum)

A motorsport világában jártasaknak pedig nem újdonság, ha azt mondom, hogy itt rendezik a  Man TT-t, ami a világ egyik legnagyobb hagyománnyal bíró és egyben legveszélyesebbnek tartott motoros versenye.

Az esemény minden évben a motorsport megszállottjainak tízezreit vonzza a szigetre, ezért szállást a futamok előtti hetekben már csak nagyítóval lehet találni.

Éppen ezért mikor nekiálltam megszervezni az utat, úgy választottam dátumot, hogy még véletlenül se fussunk bele semmiféle motoros rendezvénybe.  :)

A Man sziget fővárosába, Douglasba kétféleképpen juthat el a kíváncsi turista:

*Kompon Liverpool, Heysham, Dublin, vagy Belfast kikötőiből (Ezek közül csak Liverpool-ból közlekedik egész évben a komp. A többi városból szezonálisan indulnak, ezért jól meg kell nézni a menetrendet, mielőtt szállást foglalnánk. :) )

* Vagy repülővel Európa több nagyvárosából (pl. Londonból) a Ronaldsway repülőtérre érkezve, és onnan tovább busszal 20 perc.

Mi a kényelmesebb alternatíva mellett döntöttünk, és repültünk. :)

Ronaldsway-ről pedig 10-15 percenként van busz Douglasba és Castletownba (a másik nagyváros a sziget déli-délkeleti részén). Gyors, kényelmes és abszolút felhasználóbarát. :)

Ha pedig valaki előzetesen megrendeli a GO Explore Pass-t a Manx National Heritage oldaláról, külön megkönnyíti a saját életét: A kártya amit kb. egy hét alatt kipostáztak a címemre azontúl hogy belépést biztosít a Manx National Heritage összes kiállítására, az első használattól kezdődően 5 napig érvényes a sziget összes tömegközlekedési eszközére.

És ez szerintem egyfelől roppant kényelmes mert nem kell sorban állni a jegypénztáraknál vagy a buszon, másfelől pedig 5 napra vetítve tényleg megéri, már akkor is, ha csak a tömegközlekedés miatt váltjuk ki.

Öt napot töltöttünk a szigeten, és igyekeztünk a lehető legtöbbet látni, megismerni Man szépségeiből. A sort rögtön el is kezdtük Douglas felfedezésével. :)

Douglas a sziget fővárosa és a maga kb. 25.000 fős lélekszámával a legnagyobb városa is, valamint üzleti, pénzügyi, hajózási és szabadidős központja.

Mivel már délután öt is elmúlt, mire megérkeztünk a szigetre, és elfoglaltuk a szállásunkat egy igazán barátságos kis családi panzióban, az első nap tulajdonképpen csak lófráltunk a városban. Felmértük az üzleteket és az éttermeket az öböl sétánya környékén.

A sziget igazán vonzó célpont az angol turisták körében, ezért bármit is szeretnénk enni, legyen szó akár olaszról, kínairól vagy éppen helyi specialitásról, itt mindent megtalálunk amit az Egyesült Királyságban. (Igen, ha valaki Mekis kajára vágyik, akkor még a McDonald’s-ot is.)  De persze ez igaz a vásárlásra is. Ezenkívül, mivel a Szigeten sokkal kedvezőbb az adózási rendszer mint a Királyságban, bármit is szeretnénk vásárolni, ugyanahhoz a minőséghez itt 10-20%-kal kedvezőbb áron tudunk hozzájutni.

A második nap a kultúrprogramot a Gaiety Theatre megtekintésével kezdtük. A színház vezetett túra keretében szombat délelőttönként 10-órától járható be, (A belépő 8,5 £, amit az épület restaurálására fordítanak), és véleményem szerint igazán megéri rászánni azt a 2-2,5 órát amíg az idegenvezetés tart. A Gaiethy ugyanis egy igazi Viktoriánus színház, az utolsó még meglévők egyike, és felettébb kalandos a története. 

A Frank Matcham által tervezett teátrum 1990-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt és az Első Világháború kitöréséig igen népszerű is volt. Ekkor érthető okokból mind a sziget turizmusa, mind pedig a színház-látogatási kedv visszaesett. 

A háború lezárását követően a vezetőség több kísérletet is tett a színház újbóli felfuttatására (az 1920-as években többek között mozi vetítéseket is tartottak ne kérdezzétek ezt hogy vitelezték ki), de ezek az erőfeszítések a Második Világháború kitörése miatt nem hoztak tartós sikert. Ezt követően pedig az épület állapota annyira leromlott, hogy az 1970-es évek elején a lebontás fenyegette, Ekkor lépett közbe a sziget kormánya és vásárolta meg az épületet. A felújítás civilek és helyi vállalatok támogatása mellett 1976-ban kezdődött meg, hogy a Színház megnyitásának 100. évfordulójára szinte teljes pompájában tündökölhessen.

A rekonstrukció során (néhány szükséges változtatás mellett) törekedtek az eredeti állapotok visszaállítására a tapétától kezdődően egészen az 1900-as évek elején használatos színpadtechnikáig.

A tárlatvezetés során megismerhettük a színház teljes történetét: Matcham tervezés során alkalmazott újításait, a felújítás legjelentősebb mozzanatait, a legsikeresebb színházi előadásokat, közben pedig a pincétől a padlásig bejárhattuk ezt az igazán impozáns épületet. És imádtuk. :)

Akinek pedig esetleg ismerős lenne az épület, az nem véletlen, ugyanis itt forgatták 2008-ban a Zac Efron és Christian McKay főszereplésével készült 'Én és Orson Welles' című romantikus filmdrámát.  :)

Ezt követően a Manx Museum bejárásával folytattuk a napot. (Hétfő és szombat között délelőtt 10 és délután 5 között látogatható. Nincs belépő, de a múzeum fenntartására adományokat elfogadnak.)
A Manx Múzeum magyar szemmel nézve nem egy szokványos múzeum.
Végtelen folyosók és kiállítási tárgyak ezrei helyett egy igazán modern koncepció mentén mutatják be a sziget több mint 10.000 évre visszatekintő történelmét, lakóit, állat és növényvilágát. Kihasználva a technika nyújtotta lehetőségeket filmvetítésekkel és interaktív feladatokkal ösztönzik a látogatót tanulásra.
És véleményem szerint nagyon jól sikerült megtalálni az egyensúlyt a kiállított történelmi emlékek, és a rövid, de informatív kisfilmek között. Élveztem azt a bő 2 órát, amit itt töltöttünk. :)

A nap végén pedig elsétáltunk a Camera Obscura-ig, ami a Douglas Head tetején magasodik, és ahonnan csodálatos panoráma nyílik Douglas városára, az öbölre és a hajó kikötőre.

 A Camera Obscura tulajdonképpen egy elsötétített szoba, melybe egy apró lyukon át, tükrök segítségével jut be a fény, és vetíti a környezet képét az épület egyik falára. Ez a Viktoriánus korban igencsak népszerű találmány szolgált a mai fényképezőgépek őséül.
A Man szigeten a 1887-ben nyílt meg a mai Grand Union Camera Obscura őse, ami még ugyanabban az évben leégett. 1890-ben építették újra a Douglas fölé magasodó hegyen, és egyike a még ma is működő néhány Camera Obscura-nak a Britt szigetvilágban.
Ugyan belülről nem volt alkalmunk megtekinteni, de a panorámáért tényleg igazán megérte felmászni idáig:

Ezzel el is értünk az első rész végére. Köszönöm, hogy velem kalandoztatok, hamarosan jövök a folytatással :)