Régiből újat - Készítsünk Karácsonyi hanglatú gyertyatartót

Sziasztok!

Már csak pár nap és itt a Karácsony, ezért nálunk, a Kriana kicsiny műhelyében már hetek óta lázasan folyik a készülődés, hogy elkészüljünk mindennel az Ünnepekre.

Ennek apropóján most mutatok nektek egy egyszerű, és gyors átalakítást, amiben néhány, a padláson talált máz nélküli agyagtárgyat fogok újjá varázsolni. Elsőnek egy szegény kis gyertyatartóra esett a választásom, amit decoupage technikával díszítek, majd repesztőlakk segítségével antikolok.

Az újjá varázsolásához szükség lesz: akril festékre, oldószeres lakkra, szalvétára és szalvéta ragasztóra, kétfázisú repesztő lakkra, antikoló pasztára, néhány ecsetre, illetve egy kidobásra ítélt puha pamut pólóra. 

* Először is leportalanítom a díszíteni kívánt tárgyat, majd szivacsecset segítségével világos színű akrilfestéket viszek fel a felületre. Dolgozhatunk hagyományos ecsettel is, de alapozásnál én szívesebben használom a szivacsot, mert sokkal egyenletesebben el tudom vele oszlatnia  festéket, és nem marad csíkos a felületem.
Most egyébként az Auchan saját márkás akrilfestékével dolgozom, mivel imádom ezt az elefántcsont fehér árnyalatot. És egyébként is jó dolgozni ezekkel a termékekkel, mert elég sűrű ahhoz hogy akár egy rétegben is tökéletesen takarjon, de nem annyira, hogy ne lehessen szépen elkenni a felületen. Ettől függetlenül, a tényleg hibátlan takarás érdekében kétszer fogom átfesteni a gyertyatartót.

* Míg várom, hogy az első réteg teljesen megszáradjon, kiválasztom a mintát, amit decoupage-olni szeretnék. Most apró karácsonyi motívumokat választottam, amit elszórtan helyezek majd el a gyertyatartón. Egy kis olló segítségével körbevagdosom a motívumokat (Van aki szalvéta tépkedésére esküszik, én jobban szeretek vágni.), és eltávolítom a szalvéta alsó két rétegét.

* Felviszem a második réteg akril festéket, majd miután megszáradt a festék, felragasztom a kinyirkált karácsonyi motívumokat, és hagyom pár percig száradni.
Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor el kell mondanom, hogy nem szeretek szalvétaragasztót használni. Szerintem azon túl, hogy drága, nehéz is vele szépen dolgozni mert nagyon sűrű. Helyette én inkább a selyemfényű vizes bázisú bútorlakkot preferálom ragasztáshoz és fedőlakként egyaránt. Eddig még minden felületen nagyszerűen bevált, legyen szó fáról, kerámiáról, papírról vagy akár műanyagról.

* Egy vékony rétegben lelakkozom az egész gyertyatartót, és miután teljesen megszáradt, egyenletesen felviszem rá a kétfázisú finom repesztő első komponensét azokra a részekre, amit antikolni szeretnék. Jelen esetben minden olyan területre, amit nem fedtem szalvétával.
Ügyeljünk rá, hogy a lakkréteg ne legyen túl vastag!

Több repesztőlakkot is próbáltam már, és nekem a Pentart terméke vállt be a leginkább. Az első réteg egyébként egy sűrű, kicsit nyúlós állagú fehér ragasztó, ami a második réteget fogja majd fixálni.

* Miután az első réteg átlátszóra száradt, felvihetem a második fázist. Itt nem kell precízen festegetni, nyugodtan dolgozhatunk lendületes, egymást fedő, egymásra merőleges ecsetvonásokkal. Vagy ha nem bánjuk, hogy összekoszoljuk magunkat, akkor finoman az ujjainkkal is eloszlathatjuk lakkot.
Itt nem kell finomkodni, nyugodtan rámehetünk a díszített részeket is, hiszen úgyis csak ott fog repedni a lakk, ahol került alá az első komponensből.
Ha megvagyunk kb. 30 perc, mire a réteg megszárad, és a felültet megrepedezik.

Ha nincs kedvünk, türelmünk kivárni a száradási időt, akkor nyugodtan a fűtőtest mellé helyezhetjük a tárgyunkat, ezzel gyorsítva a száradás folyamatát.

* Mivel a repesztőlakkunk szépen megrepedezett, már csak annyi a dolgom, hogy kiemeljem ezeket a repedéseket. (Ne örüljünk nagyon előre, mert szerintem ez legmunkásabb része az egésznek) Én a Pentart bitumenes antikoló pasztájával szeretek dolgozni, abból is most az Umbra árnyalatot választottam.

Fogom a kidobásra ítélt pamut pólómat, és levágok belőle két darabot. Az egyik darabbal a pasztát fogom felvinni a gyertyatartóra, a másikkal pedig majd a felesleget törlöm vissza.

Az ujjam köré csavarom az egyik anyagdarabot, belemártom kicsit a pasztába, és szépen elkezdem bedörzsölni vele a gyertyatartót. Nem kell egyszerre sok pasztát felvennem, mert csak maszatolok vele, és nem kell nagyon rá sem nyomnom a rongyot a felületre, mert így is kitölti a repedéseket.

Amikor mindenhová juttattam az antikoló pasztából fogom a másik rongyot és alaposan áttörlöm vele a felületet. Az a tapasztalatom, hogy erre bizony rá kell szánni az időt, és az energiát mert csak így tudom mindenhonnan visszaszedni a felesleges pasztát. Addig törölgetem míg már úgy látom, hogy nem kerül több szín a rongyomra.

* Ha ezzel megvagyok, akkor fogom az oldószeres lakkomat (szintén Pentart termék) és vékonyan lekenem vele a gyertyatartót. Ez a lépés természetesen elhagyható, de sokkal tartósabb lesz így a végeredmény. Ezenkívül, mivel vízállóra szárad, megkönnyíti majd a tárgyam későbbi tisztán tartását.

Ezt a lépést célszerű egyébként akkor végezni, amikor meg tudjuk oldani annak a helyiségnek a szellőztetését, ahol dolgozunk, mert sajnos ez a fedőlakk igencsak büdös, és szellőztetés nélkül elég lassan illan el a szaga.

* Készen vagyunk! Új fényében ragyog a régi, padlásról mentett gyertyatartónk. :)

Kíváncsi vagyok, ti hogyan készülődtök. Van olyan szerettetek, akit saját készítésű ajándékkal leptek majd meg? Ha gondoljátok, osszátok meg velem kommentben! :)

Köszönöm, hogy itt voltál, hamarosan újra jövök. :)

Ékkő az Ír-tengeren (3. rész): Irány Dél!

Sziasztok!

Elérkeztünk a Man szigeteki kirándulásunk negyedik napjához, amikor is a sziget déli csücske felé indultunk. Mint legutóbb, most is a vonatot választottuk a helyváltoztatás legfőbb eszközéül, mivel szerintem, függetlenül attól hogy valaki rajong-e a vonatokért vagy sem, a Manx vasutat legalább egyszer mindenkinek ki kell próbálnia. :)

És a Dél felé tartó vonatok tényleg igazán hangulatosak, bár lényegesen ritkábban közlekednek mint az északi irányú elektromos vasút.
Általában napi 4-6 gőzös közlekedik a Douglas és Port Erin közötti mindegy 19 km-es szakaszon attól függően, hogy éppen milyen nap van a naptárban. Ezt a távolságot  kb. 1 óra alatt tehetjük meg, annak fényében, hogy hol állunk meg út közben. Persze busszal ez az idő lényegesen lerövidül, de abban semmi buli nincs. :)

És hogy miért írom, "attól függ hol állunk meg"? Mert legyen szó akár vasúti akár buszos közlekedésről, a szigeten valami egészen egyedi módon értelmezik a megálló fogalmát. (Sok minden mást is, de azokra még  majd később visszatérek.)
Szóval, a legtöbb megálló amit tömegközlekedési eszköz érint az "request stop only". Vagyis felszálláskor jeleznünk kell a kalauznak/buszvezetőnek hogy hol szeretnénk leszállni, és ő majd emlékezve erre megáll nekünk amikor odaértünk, ahová menni akarunk.

Csak buszos közlekedés esetén van egy kis nehezítés: ha nem vagyunk helyiek, akkor sokszor magunk sem tudjuk, meddig is szeretnénk menni, mert a buszmegállókban csak a lényegesebb megállók vannak feltüntetve a menetrend mellett, a köztes 10-15-sok kisebb megálló nem.
Persze, mivel angol nyelvterületen vagyunk, a kommunikáció nem igazán jelent problémát. És a helyiek nagyon szívélyesek, szóval ha el tudjuk magyarázni, mit is szeretnénk, akkor gond nélkül útba igazítanak. :)

Tehát, Port Erin felé vettük az irányt, ami egy, a helyi mércével mérve is kicsi falu a sziget déli részén. Szemben a sziget északi felével, itt az öböl homokos, ezért strandja igen népszerű a helyiek és a vállalkozó kedvű turisták között. (Látványra nagyon bájos, de nekünk a 16°C-os víz nem volt annyira vonzó, hogy meg is mártózzunk benne.) Az öböl fölötti sétányon gyönyörű Viktória korabeli épületek állnak, melyek nagy részében szálloda működik.
A falu szépsége egyébként mind az amerikai mind pedig az angol filmeseket csábítja. Hogy csak egyet említsek, Port Erinben forgatták a '001 – Az első bevetés' című akciófilmet Alex Pettyfer, Mickey Rourke és Ewan McGregor főszereplésével.
Illetve az internet szerint itt található a sziget egyetlen vasúti múzeuma. A TT miatt motorokkal foglalkozó múzeum és kiállítás minden településen van, de vasúti kiállítás sehol máshol. Enyhe vasútmániában szenvedvén számomra ez kihagyhatatlan program volt. :)


A Port Erin Railway Museum egy használaton kívüli vasúti szerelőcsarnokban került kialakításra, közvetlenül az imádni való, vörös téglából épült vasútállomás épületével szemben. A múzeum március közepétől november elejéig minden nap nyitva van (Belépő £2, de GO carddal ingyen megtekinthetjük a kiállítást), és kb. 30-40 perc alatt végig olvasható az összes molinó.
A hangárban megtalálható a vasútépítésnél használt eszközök és régi menetrendek mellett az a királyi kocsi is, amit még I. és II. Erzsébet angol királynők használtak a szigeten tett látogatásukkor az 1960-as és 70-es években.

A múzeumlátogatást követően lesétáltunk az öbölbe, hogy gyönyörködjünk a természet szépségeimében. A terv az volt, hogy meg sem állunk a Milners Tower-ig, ami egy, a város fölött, a Bradda Head-en magasodó torony. A város 1871-ben építtette a falu jótevőjének, William Milner-nek, amiért az támogatta a sziget szegény halászcsaládjait.
Az internet szerint a torony tetejéről semmivel össze nem hasonlítható panoráma tárul a szemünk elé. Beláthatjuk a sziget teljes déli felét, és tiszta idő esetén megpillanthatjuk Írország partjait is. Az idáig vezető sétaúton pedig a sziget őshonos madarainak dalolnak nekünk.
Sajnos arra vonatkozóan sehol nem találtam információt a neten, hogy milyen távolságot is kellene megtennünk, így ott szembesültünk csak vele, hogy bizony a napi programba nem fér bele a látogatás a Toronyhoz. A táv oda-vissza ugyanis egy jó fél napot igénybe vett volna, és mi sem ebédnek valóval, sem elegendő vízzel nem voltunk felszerelkezve.

Így egy kellemes sétát követően megkerestük a buszmegállót ('Nehéz' dolgunk volt. Közvetlenül a vasútállomás mellett van a végállomás.) és átruccantunk az aznapra tervezett másik városba, Castletown-ba.

Castletown szintén a sziget déli részén található, Port Erintől 7-8 km távolságra.
A területen az első lakók 1100 körül telepedtek le, majd a város gyorsan növekedésnek indult, és 1869-ig a sziget fővárosa volt. Legfőbb nevezetessége a Rushen kastély és a Nautical Museum.

A  Rushen kastélyt eredetileg 1200-as évek második felében építették a sziget királya számára, de a következő évszázadokban a kastély urai többször átépítették, megerősítették. Elsődlegesen ez szolgált a Mann királyok és Lordok rezidenciájául, de a 17. században itt székelt a Parlament, illetve a 19. században itt volt berendezve a sziget börtöne is. Stratégiailag fontos elhelyezkedése miatt fontos szerepet játszott a sziget védelmében is.
Az 1980-as évek végén a kormány átadta a kastélyt a Manx National Heritage-nek, hogy a már igencsak pusztulófélben lévő kastély régi fényét visszaállítsák. (A Rushen volt az első a Manx nemzeti örökségi helyek listáján.) A kastély a rekonstrukció után a Mann Királyok és Lordok történelmét bemutató múzeumként nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, és az év minden napján várja a látogatókat (Belépő: £8, de GO card-dal ingyenes). 
Igazán érdekes volt az a kb 2 óra, amit a kastélyban töltöttünk. A kiállítás nagyon jól szervezett, következetesen van felépítve a mintegy 600 évet lefedő tárlat. És olyan érdekességekre is kitértek, hogy pl. miből álltak a főúri étkezések az egyes korszakokban. Ez, illetve azok a szobák különösen tetszettek, amelyekben az itt élők életét rekonstruálták életnagyságú babákkal.

Miután itt végeztünk, a kastély tőszomszédságában lévő Nautical Museum-ot kerestük fel. (Március és augusztus között minden nap nyitva. A felnőtt belépő: £6, de GO card-dal ingyenesen látogatható)
Az épületet a feltaláló, politikus és vélhetően csempész George Quayle kapitány építtette 1789-ben. A ház, mint tengerészeti múzeum 1951-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, és központi témája a Peggy, ami az első nyilvántartott brit szkúnerek egyike.
A Peggy 1791-ben épült és George Quayle édesanyja után kapta a nevét. Sok éven át használták a brit szigetekkel való kereskedelemben (és a csempész tevékenységekhez). Majd Quayle, anyjának halála után a házhoz tartozó csónakházban elzárta a hajót, ami mintegy 120 éven át pihent ott elfeledve. 1935-ben, miután a család utolsó tagja is elhunyt fedezték fel ezt a hajózástörténeti szempontból páratlan jelentőséggel bíró leletet.
A Peggy jelenleg konzerválás és felújítás céljából egy közeli épületben van elszállásolva, de a házban megtekinthető a feljegyzések alapján készített makettja, és számos, az útjához köthető dokumentum.

Ugyan maga a kiállítás és a kiállított tárgyak, feljegyzések is érdekesek voltak, mégis, ami a leginkább tetszett a múzeumban az a számos szűk kis rejtekajtó és folyosó volt, amit még Quayle építtetett. Ezeken járva tényleg hihető a teória, hogy a város illusztris  polgára maga is csempészetből szerezte a vagyonát. :)

És mivel még volt egy kis időnk a Douglas-ba tartó busz indulásáig, felkerestük az Old House of Keys. Tulajdonképpen ez a Manx parlament korábbi épülete, ahol egészen a 19. századig zajlott a politikai élet.  (Április és november között minden nap látogatható. A felnőtt belépő: £6, de GO card-dal ingyenesen látogatható).
Mikor az utazás tervezésekor olvastam róla, az Old House of Keys nem tűnt túl érdekesnek, de belépve a kicsi, és takaros épület tanácstermébe hamar be kellett látnom, hogy nem volt igazam.
A Ház Titkára fogadott minket, és beszél röviden a Manx törvényhozásról, arról, hogy milyen kérdésekkel foglalkozik jelenleg a parlament (többek között napirendi pont a Sziget EU-s csatlakozása is)  majd átadta a szót az egyik régi elnök animált bábujának, aki felelevenített nekünk egy régi ülést.
Nagyon tetszett az a nem egész fél óra amit itt töltöttünk, mert egyrészt lenyűgöző volt, ahogy a modern technológiát használták az előadás színesítésére, másrészt tényleg rengeteg érdekes információval lettünk gazdagabbak. :)

Összességében nagyon jó kis napot volt ez de így visszagondolva, az ott begyűjtött információk birtokában lehet hogy kissé máshogy szerveztem volna a napunkat, ugyanis:
* Még Port Erin felé a vonaton együtt utaztunk két idős angol párral, akik közül az egyik már évek óta tölti itt a nyári szabadságát. Túráznak, nosztalgiáznak és lazítanak. Ők mesélték, hogy Port St. Mary-ből visz át komp a Calf of Man-ra, ami egy kicsi (többnyire) lakatlan sziget a Man délnyugati csücskénél. Csodás tájaival, 4 világítótornyával, és a Manx National Heritage által fenntartott, a sziget honos élővilágát bemutatni hivatott látogatóközponttal várja az ide érkezőket.

*Az is világossá vállt számunkra, hogy Castletown-ra és környékére is több időd kellett volna szánni. Egyfelől mert ebbe a napba már nem fért bele a Rushen apátság felkeresése, ami Castlewotn és Ballasalla település között helyezkedik el. Másfelől Ballasalla nem csak az apátsága és reptere miatt vonz sok turistát, hanem azért is mert itt található a sziget egyetlen csokoládégyára is. És ez a kézműves csokoládékat és karamellákat készítő kis üzem  örömmel várja a csokoládékészítés folyamatát megismerni vágyókat.:)

Tehát ha most újra a szigetre látogatnák, akkor úgy szervezném az utazást, hogy egy napot szánnék Port St. Mary - Calf of Man - Port Erin bebarangolására (de az is lehet hogy a kettő sem lenne sok), egy másikat pedig Castletown és Ballasalla felfedezésére.
Remélem egyszer még lesz rá lehetőségem. :)

És ezzel el is érkeztünk a harmadik rész végéhez.
Köszönöm, hogy ismét velem utaztatok! :)

A Port Erin-i öböl panorámaképe

Ékkő az Ír-tengeren: Vonatozzunk! (2. rész)

Sziasztok!

A mostani alkalommal a Man szigeteki kirándulásom újabb állomásáról mesélek nektek, melyben nagy szerepet kapott a vasúti közlekedés. :)

A Man szigeten március közepétől október végéig-november elejéig működik a vasúti szolgáltatás. Ennek oka, hogy a helyi vasút (északi irányban elektromos vasút, déli irányban gőzös) a magyar erdei vasutak és a nosztalgia vonatok sajátos keveréke. Túlnyomórészt az eredeti, 1880-as és 1900-as évek elején készült és gyönyörűen felújított Viktoriánus és Edward korabeli vasúti kocsikat használják, melyek "vezetőfülkéje" nyitott, szerencsés esetben egy plexi védi a vezetőt a közvetlen széltől. Vagyis a téli hónapokban még az átlagosnál is cudarabb időjárásnak lennének a vezetők kitéve.

A mi kis kirándulásunkat sikerült pont az idei Manx Heritage Transport Festival alkalmára ütemezni, ami egy 5 napos rendezvény a vasút szerelmeseinek. Bemutatja a Manx vasút teljes történetét, különleges vonatos kirándulásokat szervez Man gyönyörű tájain keresztül, és felvonultatja a teljes gördülő állományt igazi időutazásra invitálva az embereket. :)

Az esemény nem vonz annyi látogatót mint a TT, de még így is szép számmal érkeznek ilyenkor a szigetre a világ minden tájáról az érdeklődők. Többekkel beszélgettem, akik már évek óta visszajáró látogatói az eseménynek. És személy szerint teljesen megértem, hogy miért. :)

Szóval a utazásunk harmadik napján észak felé vettük az irányt majd először Laxey-t, utána pedig Ramsey városkát fedeztük fel.

Laxey egy igazán bájos kis település a sziget keleti partján: zöldellő erdőkkel körbevett völgyben terül el, két folyócska találkozásánál, és az internet szerint legfőbb nevezetessége a Laxey Wheel (vagy igazi nevén a Lady Isabella). A 1854-ben épült kerék volt hivatott a Laxey-i bányászat fénykorában kiszivattyúzni a vizet a bányajáratokból. Különlegessége, hogy ehhez szintén a víz erejét veszi igénybe ipari forradalom ide vagy oda. :)

A szigeten ólmot, cinket és rezet bányásztak, ezért egy "korszerű" gőzzel működő erőmű építése igencsak költséges és felesleges lett volna, mivel a működéséhez szükséges szenet importálni kellett volna.

A bánya ugyan 1929-ben bezárt, de a kerék azóta is turisták tömegeit vonzza. Nem ok nélkül. :)
A Laxey Wheel április 1. és november 3.-a között minden nap 9:30 és 17:00 között várja a látogatókat. (A felnőtt belépő: 8£, de GO-card-dal ingyenesen megtekinthető.)

Lehetőségünk van bejárni a régi bánya területének egy részét, és megismerni az itt dolgozók mindennapjait, a bányász lét nehézségeit. Tanulhatunk  a kerék tervezésének folyamatáról, és annak működéséről, valamint ha nem vagyunk túlzottan tériszonyosak, felmászhatunk a kerék tetejére, és gyönyörködhetünk a lélegzet elállító panorámában.

Nekem az szigeten töltött öt nap egyik legemlékezetesebb programja ez a látogatás volt. A kilátás a Snaefell hegyre, a Mooar folyó csobogóinak duruzsolása és úgy ahogy van az egész zöldellő völgy olyan volt, mintha valami tündérek lakta vadonba csöppentem volna. :)

Man szigeten egyébként a népmesék gyakori visszatérői a tündérek, akiknek létében a helyiek többsége mind a mai napig hisz. Minden alkalommal, amikor áthaladnak egy tündérhíd alatt köszönnek az ott élő kis lényeknek, ugyanis úgy tartják, hogy a tündérek cserébe jó szerencsével ajándékkozák meg őket. Ha mégis elmulasztják, ezek a varázslatos kis lények megbosszulják a sértést.
Ugyan nem tudom, mennyi igaz mindebből, de nem árt elővigyázatosnak lenni: Ne felejtsünk el köszönni. :)

Na de vissza Laxey-be:

Az internet népe szerint van még valami, amit érdemes megnéznünk/kipróbálnunk, ha már a városkába vetett mindet az utunk. Ez pedig nem más mint a The Great Laxey Mine Railway.
Ez a keskeny nyomtávú vasút  a Nagy Laxey Bánya támogatására lett kialakítva, és a régi bánya bejáratától az ércmosók szintjéig fut, keresztülhaladva a sziget egyetlen vasúti alagútján.

A bánya bezárásakor a vasutat is lezárták, a kocsikat leselejtezték.  1970-ben egy lezárt föld alatti szakaszon egy komplett vonatot és 6 ércszállító kocsit találtak kifogástalan állapotban, melyek a bánya lezárásakor maradtak hátra. 1990-ben határozat született a vonal rehabilitációjáról, tekintettel annak vasúttörténeti jelentőségére. A felújított vasutat 2004-ben adták át, és azóta minden évben július és augusztus hónapjában, hétvégente 11:00 és 16:30 között várja a látogatókat.  (A belépő 2£, de GO-card-dal ingyenesen kipróbálható.)
Nos, véleményem szerint ezt az alig fél km hosszú csodát erős jóindulattal lehet csak vasútnak nevezni, de tény és való, hogy megvan a maga bája. :)

Ezután, mivel sem az internet, sem pedig a reptéren zsákmányolt IOM prospektus nem írta, hogy más látnivaló is lenne a városban, és mert már dél is elmúlt, elkaptuk a következő vonatot, az utunkat Ramsey városka felé vettük.
 

Ramsey egy, a sziget északi részén fekvő tengerparti város, és Douglas után a második legnépesebb. Itt található a sziget egyik legnagyobb kikötője, és az internet szerint megtekintésre érdemes szabadidős parkja, a The Grove Museum of Victorian Life és a Milntown House and Gardens.
Előbbi a Gibb család történetét mutatja be a városban való letelepedésük után, valamint bepillantást enged a Viktória korabeli mindennapokba. (Minden nap nyitva van) Utóbbi, a Milntown House pedig egy keresztény család mindennapjaiba kalauzol el minket, akik a 16. század elején telepedtek le a területen. Később az kúriát magániskolává, majd szállodává alakították, végül az 1950-es évektől kezdődően ismét magánház volt, amit az 1830-as évek stílusában újítottak fel. Ma kávézó üzemel az impozáns épületben, melyhez egy lenyűgöző, 15 hektáros kert is tartozik. A házat szerdánként és szombatonként vezetett túra keretében lehet látogatni, és melegen ajánlott interneten előre bejelentkezni, mert a turisták körében népszerűnek számít. A kávézó a keddi napok kivételével 10:00 és 17:00 között van nyitva. (Téli időszakban 16:00-ig)

Mivel egy szép vasárnapi napon keveredtünk a városba, a Házat sajnos nem tudtuk megnézni, így a Grove Múzeummal tettünk egy próbált. Vagyis tettünk volna, de sajnos majdnem egy jó órás séta után szomorúan meg kellett állapítanunk, hogy bizony ha nem találunk helyi buszjáratot a központból a város külterületén lévő múzeumhoz, akkor ez esélytelen. Ezért visszatértünk a városközpontba, és még a frissítő, de hideg eső előtt sétáltunk egy jót a tengerparton és kagylókat gyűjtöttünk.

Tartoztunk az ördögnek ezzel az úttal, eljöttünk idáig, sétáltunk egy jót, de Ramsey sajnos nem nyűgözött le. Nálam a bőven felejthető kategóriába került ez a kissé lepukkant halászfalura emlékeztető város. :(

Mivel itt tartózkodásunk elég kurtára sikerült, és még korán volt, úgy döntöttük visszatérünk Laxey-be, és sétálunk egyet. Az ottani környezet sokkal inkább magával ragadott minket a dús, zöld növényzetével, hangulatos kis folyócskáival és házaival.
És egyáltalán nem bántunk meg, hogy visszatértünk oda, ahonnan a napot indítottuk, mert kiderült, hogy Laxey több mindent tartogat a látogatóknak, mint ami hirdeti magát:

Mindenképpen meg kell említenem a Laxey Woollen Mills-t, ami a sziget egyetlen még üzemelő gyapjúmalma.
Az immár családi vállalkozásként működő malom több mint 100 éve készít minőségi gyapjú termékeket hagyományos eljárással. Ők készítik a hagyományos Manx tartánt, de igazodva az aktuális trendekhez folyamatosan kísérleteznek új mintákkal és színekkel.
A malomhoz tágas kiállítótér és kávézó is tartozik, mely vasárnap kivételével minden nap várja a látogatókat.
Sajnos nem volt alkalmunk belülről is megcsodálni az épületet, de remélem egyszer még lesz rá alkalmam. :)

Aztán ott van a Quarry Vízesés, amihez a Gyapjúmalmon túlhaladva, egy szinte észrevétlen gyalogúton lehet pár perc sétával elérni.  De ha folytatjuk utunkat a Glen Roadon, akkor hamarosan eljutunk a Laxey-i kikötőbe.
Ott átkelve a hídon ha elindulunk visszafelé a Laxey Folyó mentén akkor eljutunk az óvárosba, ahol több, már az 1800-as évek közepe óta itt álló
épületet láthatunk, végül elérünk a Glen Garden-be, ami az 1860-as évek óta tölti be közpark funkcióját.

Mire a sétánk visszavitt minket a kiindulópontra, vagyis a Vasútállomás elé, már elég késő volt, hogy visszatérjünk a fővárosba. Mondanom sem kell, ismét egy gyönyörű antik vonatot sikerült megcsípnünk, ami tökéletes lezárása volt a napnak. :)

De Douglasba visszatérve ezt még sikerült megfejelnünk, amikor elcsípnünk egy igazi Manx macskát :)
És hogy ez miért olyan nagy szám?
Nos azért, mert az itteni macskák egy része, köszönhetően a  természetes génszelekciónak csonka farokkal (vagy esetenként farok nélkül) születik. Nagyon intelligensek, és ezt a fajtát a sziget jelképének tekintik.
Általában szobacicának tartják, így hacsak nem szökik ki a macska a házból, nem igazán találkozhatunk velük. :)


Egy jó tanács még a végére:
Ha Laxey-be látogatunk mindenképpen egy jó, túrázásra is alkalmas cipőt javasolok mindenkinek.

Köszönöm, hogy velem tartottatok. Hamarosan hozom a folytatást. :)

Ékkő az Ír-tengeren: Irány a Man sziget! (1. rész)

Sziasztok!

Mint ahogy azt a bemutatkozásban is írtam, nagyon szeretek utazni, és nagy örömmel tölt el, hogy az első bejegyzésemben az idei nyaralásomról készült összefoglalót oszthatom meg veletek. :)

Tudjátok, valamiért vonzódom az olyan helyekhez, országokhoz amelyekről a legtöbb ember a környezetemben egyáltalán nem, vagy csak alig valamit hallott. Ebben az évben észak felé vettem az irányt és meg sem álltam egészen az Ír tengerig, ahol ez a festői szépségű, barátságos kis sziget terül el Londontól légvonalban alig több mint 400 kilométerre.

Kezdjük egy rövid összefoglalóval, mit is érdemes a szigetről tudni a Wikipédia szerint:

"Man egy az Ír-tengerben fekvő sziget, a Brit-szigetek földrajzi középpontja. Nem része az Egyesült Királyságnak, viszont a brit koronafüggőségek közé tartozik. Valaha önálló állam volt, a középkorban egy kelta királyság állt fenn a területén.

A sziget az Ír-tengerben fekszik, nagyjából egyenlő távolságra Írországtól, Skóciától és Angliától. Területe 572 km², népessége alig valamivel több, mint 85.000 fő"

A mérsékelt éghajlati övben fekszik, ezért éghajlata csapadékos,  a nyári hónapokban a hőmérséklet sokkal alacsonyabb, mint amit itthon megszokhattunk. (Még itthon 36-38°C körül volt az idő, addig Man-on 19-20°C volt a maximum)

A motorsport világában jártasaknak pedig nem újdonság, ha azt mondom, hogy itt rendezik a  Man TT-t, ami a világ egyik legnagyobb hagyománnyal bíró és egyben legveszélyesebbnek tartott motoros versenye.

Az esemény minden évben a motorsport megszállottjainak tízezreit vonzza a szigetre, ezért szállást a futamok előtti hetekben már csak nagyítóval lehet találni.

Éppen ezért mikor nekiálltam megszervezni az utat, úgy választottam dátumot, hogy még véletlenül se fussunk bele semmiféle motoros rendezvénybe.  :)

A Man sziget fővárosába, Douglasba kétféleképpen juthat el a kíváncsi turista:

*Kompon Liverpool, Heysham, Dublin, vagy Belfast kikötőiből (Ezek közül csak Liverpool-ból közlekedik egész évben a komp. A többi városból szezonálisan indulnak, ezért jól meg kell nézni a menetrendet, mielőtt szállást foglalnánk. :) )

* Vagy repülővel Európa több nagyvárosából (pl. Londonból) a Ronaldsway repülőtérre érkezve, és onnan tovább busszal 20 perc.

Mi a kényelmesebb alternatíva mellett döntöttünk, és repültünk. :)

Ronaldsway-ről pedig 10-15 percenként van busz Douglasba és Castletownba (a másik nagyváros a sziget déli-délkeleti részén). Gyors, kényelmes és abszolút felhasználóbarát. :)

Ha pedig valaki előzetesen megrendeli a GO Explore Pass-t a Manx National Heritage oldaláról, külön megkönnyíti a saját életét: A kártya amit kb. egy hét alatt kipostáztak a címemre azontúl hogy belépést biztosít a Manx National Heritage összes kiállítására, az első használattól kezdődően 5 napig érvényes a sziget összes tömegközlekedési eszközére.

És ez szerintem egyfelől roppant kényelmes mert nem kell sorban állni a jegypénztáraknál vagy a buszon, másfelől pedig 5 napra vetítve tényleg megéri, már akkor is, ha csak a tömegközlekedés miatt váltjuk ki.

Öt napot töltöttünk a szigeten, és igyekeztünk a lehető legtöbbet látni, megismerni Man szépségeiből. A sort rögtön el is kezdtük Douglas felfedezésével. :)

Douglas a sziget fővárosa és a maga kb. 25.000 fős lélekszámával a legnagyobb városa is, valamint üzleti, pénzügyi, hajózási és szabadidős központja.

Mivel már délután öt is elmúlt, mire megérkeztünk a szigetre, és elfoglaltuk a szállásunkat egy igazán barátságos kis családi panzióban, az első nap tulajdonképpen csak lófráltunk a városban. Felmértük az üzleteket és az éttermeket az öböl sétánya környékén.

A sziget igazán vonzó célpont az angol turisták körében, ezért bármit is szeretnénk enni, legyen szó akár olaszról, kínairól vagy éppen helyi specialitásról, itt mindent megtalálunk amit az Egyesült Királyságban. (Igen, ha valaki Mekis kajára vágyik, akkor még a McDonald’s-ot is.)  De persze ez igaz a vásárlásra is. Ezenkívül, mivel a Szigeten sokkal kedvezőbb az adózási rendszer mint a Királyságban, bármit is szeretnénk vásárolni, ugyanahhoz a minőséghez itt 10-20%-kal kedvezőbb áron tudunk hozzájutni.

A második nap a kultúrprogramot a Gaiety Theatre megtekintésével kezdtük. A színház vezetett túra keretében szombat délelőttönként 10-órától járható be, (A belépő 8,5 £, amit az épület restaurálására fordítanak), és véleményem szerint igazán megéri rászánni azt a 2-2,5 órát amíg az idegenvezetés tart. A Gaiethy ugyanis egy igazi Viktoriánus színház, az utolsó még meglévők egyike, és felettébb kalandos a története. 

A Frank Matcham által tervezett teátrum 1990-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt és az Első Világháború kitöréséig igen népszerű is volt. Ekkor érthető okokból mind a sziget turizmusa, mind pedig a színház-látogatási kedv visszaesett. 

A háború lezárását követően a vezetőség több kísérletet is tett a színház újbóli felfuttatására (az 1920-as években többek között mozi vetítéseket is tartottak ne kérdezzétek ezt hogy vitelezték ki), de ezek az erőfeszítések a Második Világháború kitörése miatt nem hoztak tartós sikert. Ezt követően pedig az épület állapota annyira leromlott, hogy az 1970-es évek elején a lebontás fenyegette, Ekkor lépett közbe a sziget kormánya és vásárolta meg az épületet. A felújítás civilek és helyi vállalatok támogatása mellett 1976-ban kezdődött meg, hogy a Színház megnyitásának 100. évfordulójára szinte teljes pompájában tündökölhessen.

A rekonstrukció során (néhány szükséges változtatás mellett) törekedtek az eredeti állapotok visszaállítására a tapétától kezdődően egészen az 1900-as évek elején használatos színpadtechnikáig.

A tárlatvezetés során megismerhettük a színház teljes történetét: Matcham tervezés során alkalmazott újításait, a felújítás legjelentősebb mozzanatait, a legsikeresebb színházi előadásokat, közben pedig a pincétől a padlásig bejárhattuk ezt az igazán impozáns épületet. És imádtuk. :)

Akinek pedig esetleg ismerős lenne az épület, az nem véletlen, ugyanis itt forgatták 2008-ban a Zac Efron és Christian McKay főszereplésével készült 'Én és Orson Welles' című romantikus filmdrámát.  :)

Ezt követően a Manx Museum bejárásával folytattuk a napot. (Hétfő és szombat között délelőtt 10 és délután 5 között látogatható. Nincs belépő, de a múzeum fenntartására adományokat elfogadnak.)
A Manx Múzeum magyar szemmel nézve nem egy szokványos múzeum.
Végtelen folyosók és kiállítási tárgyak ezrei helyett egy igazán modern koncepció mentén mutatják be a sziget több mint 10.000 évre visszatekintő történelmét, lakóit, állat és növényvilágát. Kihasználva a technika nyújtotta lehetőségeket filmvetítésekkel és interaktív feladatokkal ösztönzik a látogatót tanulásra.
És véleményem szerint nagyon jól sikerült megtalálni az egyensúlyt a kiállított történelmi emlékek, és a rövid, de informatív kisfilmek között. Élveztem azt a bő 2 órát, amit itt töltöttünk. :)

A nap végén pedig elsétáltunk a Camera Obscura-ig, ami a Douglas Head tetején magasodik, és ahonnan csodálatos panoráma nyílik Douglas városára, az öbölre és a hajó kikötőre.

 A Camera Obscura tulajdonképpen egy elsötétített szoba, melybe egy apró lyukon át, tükrök segítségével jut be a fény, és vetíti a környezet képét az épület egyik falára. Ez a Viktoriánus korban igencsak népszerű találmány szolgált a mai fényképezőgépek őséül.
A Man szigeten a 1887-ben nyílt meg a mai Grand Union Camera Obscura őse, ami még ugyanabban az évben leégett. 1890-ben építették újra a Douglas fölé magasodó hegyen, és egyike a még ma is működő néhány Camera Obscura-nak a Britt szigetvilágban.
Ugyan belülről nem volt alkalmunk megtekinteni, de a panorámáért tényleg igazán megérte felmászni idáig:

Ezzel el is értünk az első rész végére. Köszönöm, hogy velem kalandoztatok, hamarosan jövök a folytatással :)

Nulladik bejegyzés :)

Sziasztok!

Köszöntelek titeket a Játszótéren, agymenéseim kicsin birodalmában, ahol a jövőben gondolataimat fogom megosztani veletek munkáról, hobbiról, konyhaművészetről, és mindenről, ami éppen az eszembe jut. :)

Először is engedjétek meg, hogy bemutatkozzam:
Krisztina vagyok, vagy ahogyan csak sokan ismernek: Kriana. Végzettségemet tekintve közgazdász, választásom szerint hobbi ékszerész, a Kriana Design ékszerek megálmodója.

Egyedi kézműves ékszerek készítésével foglalkozom, már kb. 6 éve, és imádom, mert mindig, amikor elkezdek egy ékszeren dolgozni, csodálatos módon megnyugszom. :)

Az ékszerek mellett szeretek sütni-főzni, utazgatni, kirándulni, fotózni és új dolgokat tanulni.

Azért kezdem el írni azt a blogot, mert szeretném a világomat nektek közelebbről is megmutatni. Remélem sikerül. :)