Ékkő az Ír-tengeren (3. rész): Irány Dél!

Sziasztok!

Elérkeztünk a Man szigeteki kirándulásunk negyedik napjához, amikor is a sziget déli csücske felé indultunk. Mint legutóbb, most is a vonatot választottuk a helyváltoztatás legfőbb eszközéül, mivel szerintem, függetlenül attól hogy valaki rajong-e a vonatokért vagy sem, a Manx vasutat legalább egyszer mindenkinek ki kell próbálnia. :)

És a Dél felé tartó vonatok tényleg igazán hangulatosak, bár lényegesen ritkábban közlekednek mint az északi irányú elektromos vasút.
Általában napi 4-6 gőzös közlekedik a Douglas és Port Erin közötti mindegy 19 km-es szakaszon attól függően, hogy éppen milyen nap van a naptárban. Ezt a távolságot  kb. 1 óra alatt tehetjük meg, annak fényében, hogy hol állunk meg út közben. Persze busszal ez az idő lényegesen lerövidül, de abban semmi buli nincs. :)

És hogy miért írom, "attól függ hol állunk meg"? Mert legyen szó akár vasúti akár buszos közlekedésről, a szigeten valami egészen egyedi módon értelmezik a megálló fogalmát. (Sok minden mást is, de azokra még  majd később visszatérek.)
Szóval, a legtöbb megálló amit tömegközlekedési eszköz érint az "request stop only". Vagyis felszálláskor jeleznünk kell a kalauznak/buszvezetőnek hogy hol szeretnénk leszállni, és ő majd emlékezve erre megáll nekünk amikor odaértünk, ahová menni akarunk.

Csak buszos közlekedés esetén van egy kis nehezítés: ha nem vagyunk helyiek, akkor sokszor magunk sem tudjuk, meddig is szeretnénk menni, mert a buszmegállókban csak a lényegesebb megállók vannak feltüntetve a menetrend mellett, a köztes 10-15-sok kisebb megálló nem.
Persze, mivel angol nyelvterületen vagyunk, a kommunikáció nem igazán jelent problémát. És a helyiek nagyon szívélyesek, szóval ha el tudjuk magyarázni, mit is szeretnénk, akkor gond nélkül útba igazítanak. :)

Tehát, Port Erin felé vettük az irányt, ami egy, a helyi mércével mérve is kicsi falu a sziget déli részén. Szemben a sziget északi felével, itt az öböl homokos, ezért strandja igen népszerű a helyiek és a vállalkozó kedvű turisták között. (Látványra nagyon bájos, de nekünk a 16°C-os víz nem volt annyira vonzó, hogy meg is mártózzunk benne.) Az öböl fölötti sétányon gyönyörű Viktória korabeli épületek állnak, melyek nagy részében szálloda működik.
A falu szépsége egyébként mind az amerikai mind pedig az angol filmeseket csábítja. Hogy csak egyet említsek, Port Erinben forgatták a '001 – Az első bevetés' című akciófilmet Alex Pettyfer, Mickey Rourke és Ewan McGregor főszereplésével.
Illetve az internet szerint itt található a sziget egyetlen vasúti múzeuma. A TT miatt motorokkal foglalkozó múzeum és kiállítás minden településen van, de vasúti kiállítás sehol máshol. Enyhe vasútmániában szenvedvén számomra ez kihagyhatatlan program volt. :)


A Port Erin Railway Museum egy használaton kívüli vasúti szerelőcsarnokban került kialakításra, közvetlenül az imádni való, vörös téglából épült vasútállomás épületével szemben. A múzeum március közepétől november elejéig minden nap nyitva van (Belépő £2, de GO carddal ingyen megtekinthetjük a kiállítást), és kb. 30-40 perc alatt végig olvasható az összes molinó.
A hangárban megtalálható a vasútépítésnél használt eszközök és régi menetrendek mellett az a királyi kocsi is, amit még I. és II. Erzsébet angol királynők használtak a szigeten tett látogatásukkor az 1960-as és 70-es években.

A múzeumlátogatást követően lesétáltunk az öbölbe, hogy gyönyörködjünk a természet szépségeimében. A terv az volt, hogy meg sem állunk a Milners Tower-ig, ami egy, a város fölött, a Bradda Head-en magasodó torony. A város 1871-ben építtette a falu jótevőjének, William Milner-nek, amiért az támogatta a sziget szegény halászcsaládjait.
Az internet szerint a torony tetejéről semmivel össze nem hasonlítható panoráma tárul a szemünk elé. Beláthatjuk a sziget teljes déli felét, és tiszta idő esetén megpillanthatjuk Írország partjait is. Az idáig vezető sétaúton pedig a sziget őshonos madarainak dalolnak nekünk.
Sajnos arra vonatkozóan sehol nem találtam információt a neten, hogy milyen távolságot is kellene megtennünk, így ott szembesültünk csak vele, hogy bizony a napi programba nem fér bele a látogatás a Toronyhoz. A táv oda-vissza ugyanis egy jó fél napot igénybe vett volna, és mi sem ebédnek valóval, sem elegendő vízzel nem voltunk felszerelkezve.

Így egy kellemes sétát követően megkerestük a buszmegállót ('Nehéz' dolgunk volt. Közvetlenül a vasútállomás mellett van a végállomás.) és átruccantunk az aznapra tervezett másik városba, Castletown-ba.

Castletown szintén a sziget déli részén található, Port Erintől 7-8 km távolságra.
A területen az első lakók 1100 körül telepedtek le, majd a város gyorsan növekedésnek indult, és 1869-ig a sziget fővárosa volt. Legfőbb nevezetessége a Rushen kastély és a Nautical Museum.

A  Rushen kastélyt eredetileg 1200-as évek második felében építették a sziget királya számára, de a következő évszázadokban a kastély urai többször átépítették, megerősítették. Elsődlegesen ez szolgált a Mann királyok és Lordok rezidenciájául, de a 17. században itt székelt a Parlament, illetve a 19. században itt volt berendezve a sziget börtöne is. Stratégiailag fontos elhelyezkedése miatt fontos szerepet játszott a sziget védelmében is.
Az 1980-as évek végén a kormány átadta a kastélyt a Manx National Heritage-nek, hogy a már igencsak pusztulófélben lévő kastély régi fényét visszaállítsák. (A Rushen volt az első a Manx nemzeti örökségi helyek listáján.) A kastély a rekonstrukció után a Mann Királyok és Lordok történelmét bemutató múzeumként nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, és az év minden napján várja a látogatókat (Belépő: £8, de GO card-dal ingyenes). 
Igazán érdekes volt az a kb 2 óra, amit a kastélyban töltöttünk. A kiállítás nagyon jól szervezett, következetesen van felépítve a mintegy 600 évet lefedő tárlat. És olyan érdekességekre is kitértek, hogy pl. miből álltak a főúri étkezések az egyes korszakokban. Ez, illetve azok a szobák különösen tetszettek, amelyekben az itt élők életét rekonstruálták életnagyságú babákkal.

Miután itt végeztünk, a kastély tőszomszédságában lévő Nautical Museum-ot kerestük fel. (Március és augusztus között minden nap nyitva. A felnőtt belépő: £6, de GO card-dal ingyenesen látogatható)
Az épületet a feltaláló, politikus és vélhetően csempész George Quayle kapitány építtette 1789-ben. A ház, mint tengerészeti múzeum 1951-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, és központi témája a Peggy, ami az első nyilvántartott brit szkúnerek egyike.
A Peggy 1791-ben épült és George Quayle édesanyja után kapta a nevét. Sok éven át használták a brit szigetekkel való kereskedelemben (és a csempész tevékenységekhez). Majd Quayle, anyjának halála után a házhoz tartozó csónakházban elzárta a hajót, ami mintegy 120 éven át pihent ott elfeledve. 1935-ben, miután a család utolsó tagja is elhunyt fedezték fel ezt a hajózástörténeti szempontból páratlan jelentőséggel bíró leletet.
A Peggy jelenleg konzerválás és felújítás céljából egy közeli épületben van elszállásolva, de a házban megtekinthető a feljegyzések alapján készített makettja, és számos, az útjához köthető dokumentum.

Ugyan maga a kiállítás és a kiállított tárgyak, feljegyzések is érdekesek voltak, mégis, ami a leginkább tetszett a múzeumban az a számos szűk kis rejtekajtó és folyosó volt, amit még Quayle építtetett. Ezeken járva tényleg hihető a teória, hogy a város illusztris  polgára maga is csempészetből szerezte a vagyonát. :)

És mivel még volt egy kis időnk a Douglas-ba tartó busz indulásáig, felkerestük az Old House of Keys. Tulajdonképpen ez a Manx parlament korábbi épülete, ahol egészen a 19. századig zajlott a politikai élet.  (Április és november között minden nap látogatható. A felnőtt belépő: £6, de GO card-dal ingyenesen látogatható).
Mikor az utazás tervezésekor olvastam róla, az Old House of Keys nem tűnt túl érdekesnek, de belépve a kicsi, és takaros épület tanácstermébe hamar be kellett látnom, hogy nem volt igazam.
A Ház Titkára fogadott minket, és beszél röviden a Manx törvényhozásról, arról, hogy milyen kérdésekkel foglalkozik jelenleg a parlament (többek között napirendi pont a Sziget EU-s csatlakozása is)  majd átadta a szót az egyik régi elnök animált bábujának, aki felelevenített nekünk egy régi ülést.
Nagyon tetszett az a nem egész fél óra amit itt töltöttünk, mert egyrészt lenyűgöző volt, ahogy a modern technológiát használták az előadás színesítésére, másrészt tényleg rengeteg érdekes információval lettünk gazdagabbak. :)

Összességében nagyon jó kis napot volt ez de így visszagondolva, az ott begyűjtött információk birtokában lehet hogy kissé máshogy szerveztem volna a napunkat, ugyanis:
* Még Port Erin felé a vonaton együtt utaztunk két idős angol párral, akik közül az egyik már évek óta tölti itt a nyári szabadságát. Túráznak, nosztalgiáznak és lazítanak. Ők mesélték, hogy Port St. Mary-ből visz át komp a Calf of Man-ra, ami egy kicsi (többnyire) lakatlan sziget a Man délnyugati csücskénél. Csodás tájaival, 4 világítótornyával, és a Manx National Heritage által fenntartott, a sziget honos élővilágát bemutatni hivatott látogatóközponttal várja az ide érkezőket.

*Az is világossá vállt számunkra, hogy Castletown-ra és környékére is több időd kellett volna szánni. Egyfelől mert ebbe a napba már nem fért bele a Rushen apátság felkeresése, ami Castlewotn és Ballasalla település között helyezkedik el. Másfelől Ballasalla nem csak az apátsága és reptere miatt vonz sok turistát, hanem azért is mert itt található a sziget egyetlen csokoládégyára is. És ez a kézműves csokoládékat és karamellákat készítő kis üzem  örömmel várja a csokoládékészítés folyamatát megismerni vágyókat.:)

Tehát ha most újra a szigetre látogatnák, akkor úgy szervezném az utazást, hogy egy napot szánnék Port St. Mary - Calf of Man - Port Erin bebarangolására (de az is lehet hogy a kettő sem lenne sok), egy másikat pedig Castletown és Ballasalla felfedezésére.
Remélem egyszer még lesz rá lehetőségem. :)

És ezzel el is érkeztünk a harmadik rész végéhez.
Köszönöm, hogy ismét velem utaztatok! :)

A Port Erin-i öböl panorámaképe