Spenótos párnácskák

Sziasztok!

A mai napra a kedvenc őszi/tavaszi sós rágcsám receptjével készültem nektek, ami azon túl hogy eszméletlenül finom, jó alternatíva arra, hogy családom férfitagjaival is meg tudjam etetni a spenótot.

Lássuk hogyan készült ☺️

Hozzávalók:
0,5 kg forrázott spenótlevél (vagy kb. 60 dkg friss bébispenót)
3 nagy gerezd fokhagyma
2-3 tk. olívaolaj.
só, bors ízlés szerint
5 dkg fenyőmag megpirítva (De lehet pirított mandulát, diót vagy mogyorót is használni.)
150 g feta sajt
fél tk szerecsendió
35-45 g vaj

1,5 - 2 cs. réteslap

1 tojás

* A spenótot (ha nem a fagyasztóból veszem elő) leforrázom, és lecsöpögtetem a felesleges víztől. (A bébispenótot nem kell forrázni.)

* A fokhagymát apróra vágom, pici olíva olajon megpirítom.

* A spenótot kicsit megfonnyasztom az olajon, sózom, borsozom. Egy tálban félreteszem és hagyom kicsit hűlni, majd kicsavarom belőle a felesleges vizet és apróra vágom. Tényleg jó alaposan ki kell csavarni, mert különben átáztatja a réteslapot, és akkor a vékony tészta nem fog roppanni.

* Apró kockára vágom a fetát, összekeverem a spenóttal és a pirított fenyőmaggal. Sózzuk (ha kell), borsozzuk, megszórjuk szerecsendióval.

* Megolvasztjuk a vajat.

* Egy réteslapot megkenek vajjal, ráhelyezek még egy lapot..

* Hosszában négy felé vágom és az egyik sarkára teszek egy halmot a spenótos keverékből. A réteslapot ismét megkenem vajjal, és  a sarkát felhajtom háromszögre, majd megint és megint, míg tart a réteslap csíkból.

* Kipapírozott tepsibe teszem, és megkenem egy kis tojással. 

* 190°C-on kb. 15-20 percig sütöm.

Nem állítom, hogy gyorsan megvan, mert a hajtogatás némi időbe telik, de higgyétek el, megéri. Mi nagyon szeretjük, a nagy része mindig rögtön elfogy, még langyosan. De ha véletlenül másnapra is marad, még akkor is finom. :)

Füge lekvár házilag

Sziasztok!

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én imádom a füge lekvárt. Vagyis, imádnám, ha nem a csodával lenne határos kereskedelmi forgalomban hozzá jutni. Legalábbis itt, vidéken.

Ezért is örültem, hogy fügebokraink nem csak hogy átvészelték a telet, hanem idén még szépen teremtek is. 2 nap sikerült leszednem annyi fügét a 2 bokorról, amivel már megérte nekikezdeni a lekvár főzésnek.

Hozzávalók:

2 kg füge (tisztán)

40-50 dkg kristálycukor (ha érettebb a gyümölcs, a 40 dkg is elég)

2-3 citrom leve

szalicil

* Mossuk meg a fügéinket, vágjuk le a szárát, és ha esetleg rossz részt találunk a héján akkor azt is távolítsuk el. 

* Kockázzuk fel a gyümölcseinket és tegyük egy magas falú, befőzésre alkalmas fazékba.

* Szórjuk rá a cukrot, locsoljuk meg 2 citrom levével, és jó alaposan keverjük össze.

* Fedjük le a fazekat egy konyharuhával hogy ne hulljon bele semmi, és tegyük félre 1-2 órára, hogy a cukor elolvadjon. Néha, ha arra járunk, forgassuk át. 

* Ha a cukor elolvadt, és a gyümölcs engedett egy kis levet, közepesnél kisebb lángon tegyük fel főni. Ne felejtsünk el platnit használni, mert különben odaég!

* Ha felforrt (ez kb. 30 perc) vegyük kicsit lejjebb a lángot és folyamatos kevergetés mellett forraljuk 30-40 percet. Félidőben kóstoljuk meg, és ha szükséges, adjuk hozzá a 3. citrom levét. Én nagyon semmilyennek találtam, inkább a cukros íz dominált, így belefacsartam a másik citromot is. Ezzel teljesen sikerült elnyomni a cukor ízét, és egy lehelletnyit savanykás ízt kaptam.

* Húzzuk félre a fazekat a tűzről és egy botmixer segítségével jó alaposan pürésítsük össze. Ezt követően tegyük vissza a lángra, és forraljuk még pár percig. Vigyázzunk nehogy leforrázzuk magunkat, mert ahogy homogén állagú lett a lekvárunk elkezd köpködni.

* Ha úgy ítéltük, hogy már elég sűrű, keverjünk bele egy kis kanál étkezési szalicilt, és üvegezzük be.

* Tegyük száraz dunsztba, és hagyjuk kihűlni.

Tipp:

* Ha egy szedéssel nem tudunk annyi gyümölcsöt összeszedni, amennyivel érdemes nekiindulni a befőzésnek tegyük a fügét hűtőbe. Szobahőmérsékleten a füge hamar túlérik, de hűtve nyerhetünk pár napot.

* Ízlés szerint ízesíthetjük a lekvárunkat fahéjjal, csillagánizzsal, vaníliával, rummal, vagy bármivel, amivel szeretnénk. Mindegyik más-más karaktert ad a gyümölcsnek, de mindegyik fantasztikusan finom lesz.

Mennyei áfonyás túrós fél óra alatt

Sziasztok!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én lassan nem tudok olyan napot találni a naptárban, amelyik ne valamilyen jeles nap lenne, amiről valakik úgy gondolták, hogy illene róla megemlékezni. Tudtátok hogy például ma a Sütés Világnapja van?

Ez a nap azért született, mert néhányan úgy döntöttek, hogy eljött az ideje, hogy a világ megismerje, mekkora örömöt is okozhat a sütés. Hogy megmutassák, nem kell senkinek profi cukrásznak lennie ahhoz, hogy elkészíthessen egy finom édességet. Hogy nem az számít, mennyire profi lett az eredmény, hanem hogy azt a szeretteinkkel megosszuk.

Mivel számomra nagyon szimpatikus ez az elképzelés és úgy is szeretek sütni gondoltam, hogy csatlakozom én is a kezdeményezéshez. De hétköznap lévén nem volt sok időm, így egy könnyen és gyorsan elkészíthető receptemet vettem elő, ami eddig még mindig osztatlan sikert aratott a családom körében. :)

Elsőként itt a blogon egy isteni finom, gyümölcsös-túrós sütemény receptjét szeretném veletek megosztani, amiben az a legjobb, hogy nem csak áfonyával mennyei, hanem használhatunk epret, málnát, szedret, vagy bármilyen más gyümölcsöt is.
Például még vártam, hogy ez az adag megsüljön, jutott eszembe, hogy banános-csokis változatban is jó lehet. Legközelebb biztos hogy kipróbálnom úgy is. :)

Hozzávalók:

1 csomag leveles vajastészta
250 g túró
250 g mascarpone
3 ek porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 ek vanília kivonat
fél-1 citrom leve
200 g áfonya (lehet friss és fagyasztott is)
1 tojás fehérje

2 dkg vaj

* Egy tálban jó alaposan keverjük össze a túrót, a mascarpone-t, a cukrot, a citromlét és a vanília kivonatot.

* Mossuk meg az áfonyáinkat, majd egy szűrőben tegyük félre hogy lecsöpögjön róluk a víz.

* Sütőpapírral béleljünk ki egy tepsit, és melegítsük elő a sütőnket 180°C-ra.

* Vékonyan lisztezzük meg a nyújtódeszkánkat, vágjuk félbe a leveles tésztát, majd nyújtsuk ki a tepsi méretére. Helyezzük a tésztát a sütőpapírra, egyenletesen kenjük szét rajta a túrókrémet, úgy, hogy a tészta szélétől kb. 1 cm-re már ne kerüljön a krémből, és szórjuk rá az áfonyákat.

* Nyújtsuk ki a tészta másik felét, és mielőtt ráborítanánk a tepsiben várakozó süteményre, a szabadon maradt 1 cm-t vékonyan kenjük meg tojásfehérjével. Ez majd összefogja a két tésztalapot, és sülés közben remélhetőleg a töltelék a helyén marad. 

* Olvasszuk meg a vajat, és egyenletesen kenjük meg vele a süteményünk tetejét. A vaj majd segít, hogy sülés közben a rétegek szétváljanak, és egy könnyű, ropogós tésztát kapjunk.

* 25-30 perc alatt süssük aranybarnára.

* Ha kicsit meghűlt szeleteljük fel, és fogyasszuk egészséggel! :)

Nálunk ez az utolsó rész szokott gondot okozni. Egyszerűen nehezünkre esik kivárni, mire fogyasztható állapotra hűl a sütink. :)

Ékkő az Ír-tengeren (4. rész): Észak, dél, kelet... utolsónak mi maradt?

Sziasztok!

Kellemes Húsvétot Kívánok Nektek!
Most, hogy új bejegyzést szerettem volna írni, vettem csak észre, hogy a Man szigeteki beszámolóm utolsó része bennmaradt a vázlatok között. Így kicsit megkésve, de most osztom meg veletek:

Ebben a bejegyzésben elérkeztünk Man szigeti utazásunk utolsó napjához, amikor is Peel városába tettünk látogatást.

Peel a harmadik legnagyobb város Douglas és Ramsey után, a sziget nyugati partján található, a Neb folyó torkolatánál. Az 1300-as évek közepéig, vagyis addig míg a sziget királya át nem tette székhelyét a Rushen Kastélyba, Peel volt a sziget fővárosa. A 18. század közepéig a legjelentősebb import-export tevékenységet bonyolító kereskedőváros volt, később pedig, a 19. század végéig a legforgalmasabb halászkikötő.

Peel felkapott üdülőhelynek számít a sziget állandó lakosai és az ide látogatók között egyaránt. De nem csak a homokos standja miatt igazán népszerű, hanem mert ha igazán szerencsések vagyunk, a part közelében gyakran meg lehet pillantani a környéken élő fókák közül néhányat. Meg persze cápákat is, mivel hogy errefelé azok is szívesen éldegélnek. Szóval ha valaki fürdőzésre adja a fejét, annak tényleg célszerű betartania a kijelölt fürdőzőhelyre vonatkozó figyelmeztetéseket.

Legnépszerűbb látnivalói a House of Manannan, a Leece Museum, a Manx Transportation Museum, az A.R.E Motorcycle Collection és természetesen a Peel Castle. Illetve a számos fesztivál aminek a város tavasztól őszig otthont ad. A legjelentősebb a Peel-i Viking Dereglye Fesztivál és a Peel Karnevál.

Douglas és Peel között több buszjárat is közlekedik korán reggeltől délutánig bezárólag, melyek mindegyikén használni lehet a GO card-unkat. Az út nem hosszú, kb. 30 perc, és a busz a városközpontban tesz le minket.

A napot a House of Manannan-ban kezdtük, ahol maga Manannan, a viking tengeristen egy szórakoztató interaktív kiállítás keretében "vezet végig" minket a sziget gazdag történelmén. Viaszbábuk és filmvetítések sora mutatja be a sziget első lakóinak életét 3 szinten keresztül, szerintem nagyon ötletes módon. És mivel itt sem azt a tömény, és száraz történelmi rizsát kapjuk, kisebb gyerekek is érdekesnek találhatják a kiállítást. (A belépő egyébként felnőtteknek 10£, de GO card-dal ingyen bemehetünk a minden nap nyitva tartó épületbe.)

Személyes kedvencem az Odin’s Raven névre keresztelt viking hajó replikája volt, mely már az épületbe lépés előtt felkelti a látogatók figyelmét. 

Észre sem vettük, de mire itt végeztünk eléggé eljárt az idő, ezért beültünk ebédelni az épület szomszédságában álló The Creek Inn névre hallgató... hm... mondjuk kis kocsmába. 

Nyilván észrevettétek, hogy eddig igyekeztem kerülni hogy konkrétan nevesítsek vendéglátóipari egységeket, de ez a hely mély nyomot hagyott bennem. A berendezés nagyon hangulatos, a pincérek kedvesek és udvariasak, a menü pedig roppant változatos: Többféle idény jellegű hal, kagyló és egyéb tengeri herkentyűvel készült, illetve csirke, disznó, marha és vegetáriánus étel közül tud választani a vendég.  Itt jártunkkor például a jóféle magyar gulyás leves is megtalálható volt az étlapon. :)
De persze nem azért utaztunk 2300 kilométert, hogy gulyást együnk, és ha valahol, akkor itt biztos hogy frissek a tengeri mütyűrök, ezért egy olyan fogást választottunk, amit én leginkább kagylós-rákos rakott krumplipüréként tudnék definiálni rengeteg sajttal.
Meg kell kísérelnem itthon is reprodukálni, mert isteni volt!  :)

A kiadós ebéd után, kihagyva a város összes motoros kiállítását, a Peel Kastély felé vettük az irányt. (A kastélybelépő 6£, de GO carddal ingyenes, és a hét minden napján nyitva áll a látogatók előtt.)

A kastély helyén eredetileg istentiszteleti hely volt, egészen a 11.századig, amikor is a sziget első királya, Magnus Barefoot erődítményt épített ide. Döntésében nagyban közrejátszott, hogy a kastély tulajdonképpen nem Man-on, hanem a közvetlenül mellette lévő, parányi St Patrick Szigeten fekszik, ami árapály sziget lévén jól védhetővé teszi az erődöt.

Én személy szerint a hollókői várhoz tudnám hasonlítani a Peel-i kastélyt, már ami az állapotát illeti, csak ez kicsit nagyobb, itt sokkal több a zöld terület, kellőképpen alá van aknázva nyúlüregekkel, és innen sokkal pazarabb a kilátás. :)
Éppen ezért, GO card hiányában nem igazán éri meg jegyet váltani. Viszont ha van kártyánk, és jó másfél óránk, akkor el lehet lézengeni egy ideig, kikönyökölni a várfalra, és elmerülni a
a tenger látványában.
Vagy ha elég kalandvágyóak vagyunk, akkor elindulhatunk a kastély fölött magasodó Peel Hill két túraútvonalának egyikén, hogy felérve 152 m magas domb tetejére gyönyörködjünk a panorámában. És micsoda kilátás nyílik a dobról! Tiszta idő esetén pedig nem csak a fél szigetet lehet belátni, hanem egészen a távolban, Skócia partjait is fel lehet fedezni.


Ha valaha Peel-be látogattok, és szép az idő, ez az a program, amit nem javaslok kihagyni, mert fantasztikus ahogy alattunk kéklik a tenger, a nap süti az arcunkat, és vadvirágok százai illatoznak körülöttünk. Ha a máshol nem sikerült, itt biztos vagyok benne, hogy még a legfeszültebb ember is ki tud kapcsolni. :)


Visszaérve a városba még volt némi időnk a busz indulásáig, ezért sétálgattunk kicsit az utcákon, és kikötöttünk a The Cathedral Church of St German-nál.

Úgy emlékszem, ez a Sziget egyetlen katolikus székesegyháza. Védőszentje pedig egy, a 400-as években itt élt kelta misszionárius, név szerint St German of Man.
Eredetileg a székesegyház a St Patrick Szigeten, a Kastély falain belül épült a 12. században, majd a 18.-ban összedőlt. A Kastély akkori tulajdonosa pedig úgy döntött, hogy nem építi újra a templomot. 

A jelenlegi Peel-i Katedrális 1879 és 1884 között épült fel Peel város piacterén, melynek felújítását 2015-ben Anna hercegnő patronálta. 

Maga a Katedrális is lenyűgöző a vörös téglából emelt falaival, és hatalmas ólomüveg ablakaival, de ami bennem személy mély nyomot hagyott, az a templomkert volt. 

Mivel Man szigetén a II. Világháború alatt és után több koncentrációs tábor is működött, tulajdonképpen a téma adta magát:  A szigeten lévő táborokban, valamint a történelem legborzalmasabb népirtásaiban (Ruandai népirtás, Zsidó holokauszt, stb. ) elhunytakra emlékeznek néhány nagyon ötletes szobor, és a kertben elültetett növények segítségével. A gondos tervezésnek hála itt mindennek, még az utolsó facsemetének is jelentősége van.

Még nézelődtünk, szépen eltelt az idő, és megérkezett a buszunk, hogy magunk mögött hagyjuk Peel-t, majd másnap hajnalban magát a Szigetet is. 

Ezt követően még néhány napot Londonban időztünk, de erről nem tervezem, hogy hosszabban fogok írni, mert pár percet elég eltölteni a Google-n, hogy bárki össze tudjon állítani magának egy valamire való útitervet, ha a városba szeretne látogatni. :)

Ami engem illet, a Man sziget örökre belopta magát a szívembe, és remélem a jövőben még lesz lehetőségem visszatérni ide. :)

Köszönöm, hogy benéztetek! Hamarosan új beszámolóval érkezem. :)

Régiből újat - Készítsünk Karácsonyi hanglatú gyertyatartót

Sziasztok!

Már csak pár nap és itt a Karácsony, ezért nálunk, a Kriana kicsiny műhelyében már hetek óta lázasan folyik a készülődés, hogy elkészüljünk mindennel az Ünnepekre.

Ennek apropóján most mutatok nektek egy egyszerű, és gyors átalakítást, amiben néhány, a padláson talált máz nélküli agyagtárgyat fogok újjá varázsolni. Elsőnek egy szegény kis gyertyatartóra esett a választásom, amit decoupage technikával díszítek, majd repesztőlakk segítségével antikolok.

Az újjá varázsolásához szükség lesz: akril festékre, oldószeres lakkra, szalvétára és szalvéta ragasztóra, kétfázisú repesztő lakkra, antikoló pasztára, néhány ecsetre, illetve egy kidobásra ítélt puha pamut pólóra. 

* Először is leportalanítom a díszíteni kívánt tárgyat, majd szivacsecset segítségével világos színű akrilfestéket viszek fel a felületre. Dolgozhatunk hagyományos ecsettel is, de alapozásnál én szívesebben használom a szivacsot, mert sokkal egyenletesebben el tudom vele oszlatnia  festéket, és nem marad csíkos a felületem.
Most egyébként az Auchan saját márkás akrilfestékével dolgozom, mivel imádom ezt az elefántcsont fehér árnyalatot. És egyébként is jó dolgozni ezekkel a termékekkel, mert elég sűrű ahhoz hogy akár egy rétegben is tökéletesen takarjon, de nem annyira, hogy ne lehessen szépen elkenni a felületen. Ettől függetlenül, a tényleg hibátlan takarás érdekében kétszer fogom átfesteni a gyertyatartót.

* Míg várom, hogy az első réteg teljesen megszáradjon, kiválasztom a mintát, amit decoupage-olni szeretnék. Most apró karácsonyi motívumokat választottam, amit elszórtan helyezek majd el a gyertyatartón. Egy kis olló segítségével körbevagdosom a motívumokat (Van aki szalvéta tépkedésére esküszik, én jobban szeretek vágni.), és eltávolítom a szalvéta alsó két rétegét.

* Felviszem a második réteg akril festéket, majd miután megszáradt a festék, felragasztom a kinyirkált karácsonyi motívumokat, és hagyom pár percig száradni.
Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor el kell mondanom, hogy nem szeretek szalvétaragasztót használni. Szerintem azon túl, hogy drága, nehéz is vele szépen dolgozni mert nagyon sűrű. Helyette én inkább a selyemfényű vizes bázisú bútorlakkot preferálom ragasztáshoz és fedőlakként egyaránt. Eddig még minden felületen nagyszerűen bevált, legyen szó fáról, kerámiáról, papírról vagy akár műanyagról.

* Egy vékony rétegben lelakkozom az egész gyertyatartót, és miután teljesen megszáradt, egyenletesen felviszem rá a kétfázisú finom repesztő első komponensét azokra a részekre, amit antikolni szeretnék. Jelen esetben minden olyan területre, amit nem fedtem szalvétával.
Ügyeljünk rá, hogy a lakkréteg ne legyen túl vastag!

Több repesztőlakkot is próbáltam már, és nekem a Pentart terméke vállt be a leginkább. Az első réteg egyébként egy sűrű, kicsit nyúlós állagú fehér ragasztó, ami a második réteget fogja majd fixálni.

* Miután az első réteg átlátszóra száradt, felvihetem a második fázist. Itt nem kell precízen festegetni, nyugodtan dolgozhatunk lendületes, egymást fedő, egymásra merőleges ecsetvonásokkal. Vagy ha nem bánjuk, hogy összekoszoljuk magunkat, akkor finoman az ujjainkkal is eloszlathatjuk lakkot.
Itt nem kell finomkodni, nyugodtan rámehetünk a díszített részeket is, hiszen úgyis csak ott fog repedni a lakk, ahol került alá az első komponensből.
Ha megvagyunk kb. 30 perc, mire a réteg megszárad, és a felültet megrepedezik.

Ha nincs kedvünk, türelmünk kivárni a száradási időt, akkor nyugodtan a fűtőtest mellé helyezhetjük a tárgyunkat, ezzel gyorsítva a száradás folyamatát.

* Mivel a repesztőlakkunk szépen megrepedezett, már csak annyi a dolgom, hogy kiemeljem ezeket a repedéseket. (Ne örüljünk nagyon előre, mert szerintem ez legmunkásabb része az egésznek) Én a Pentart bitumenes antikoló pasztájával szeretek dolgozni, abból is most az Umbra árnyalatot választottam.

Fogom a kidobásra ítélt pamut pólómat, és levágok belőle két darabot. Az egyik darabbal a pasztát fogom felvinni a gyertyatartóra, a másikkal pedig majd a felesleget törlöm vissza.

Az ujjam köré csavarom az egyik anyagdarabot, belemártom kicsit a pasztába, és szépen elkezdem bedörzsölni vele a gyertyatartót. Nem kell egyszerre sok pasztát felvennem, mert csak maszatolok vele, és nem kell nagyon rá sem nyomnom a rongyot a felületre, mert így is kitölti a repedéseket.

Amikor mindenhová juttattam az antikoló pasztából fogom a másik rongyot és alaposan áttörlöm vele a felületet. Az a tapasztalatom, hogy erre bizony rá kell szánni az időt, és az energiát mert csak így tudom mindenhonnan visszaszedni a felesleges pasztát. Addig törölgetem míg már úgy látom, hogy nem kerül több szín a rongyomra.

* Ha ezzel megvagyok, akkor fogom az oldószeres lakkomat (szintén Pentart termék) és vékonyan lekenem vele a gyertyatartót. Ez a lépés természetesen elhagyható, de sokkal tartósabb lesz így a végeredmény. Ezenkívül, mivel vízállóra szárad, megkönnyíti majd a tárgyam későbbi tisztán tartását.

Ezt a lépést célszerű egyébként akkor végezni, amikor meg tudjuk oldani annak a helyiségnek a szellőztetését, ahol dolgozunk, mert sajnos ez a fedőlakk igencsak büdös, és szellőztetés nélkül elég lassan illan el a szaga.

* Készen vagyunk! Új fényében ragyog a régi, padlásról mentett gyertyatartónk. :)

Kíváncsi vagyok, ti hogyan készülődtök. Van olyan szerettetek, akit saját készítésű ajándékkal leptek majd meg? Ha gondoljátok, osszátok meg velem kommentben! :)

Köszönöm, hogy itt voltál, hamarosan újra jövök. :)

Ékkő az Ír-tengeren (3. rész): Irány Dél!

Sziasztok!

Elérkeztünk a Man szigeteki kirándulásunk negyedik napjához, amikor is a sziget déli csücske felé indultunk. Mint legutóbb, most is a vonatot választottuk a helyváltoztatás legfőbb eszközéül, mivel szerintem, függetlenül attól hogy valaki rajong-e a vonatokért vagy sem, a Manx vasutat legalább egyszer mindenkinek ki kell próbálnia. :)

És a Dél felé tartó vonatok tényleg igazán hangulatosak, bár lényegesen ritkábban közlekednek mint az északi irányú elektromos vasút.
Általában napi 4-6 gőzös közlekedik a Douglas és Port Erin közötti mindegy 19 km-es szakaszon attól függően, hogy éppen milyen nap van a naptárban. Ezt a távolságot  kb. 1 óra alatt tehetjük meg, annak fényében, hogy hol állunk meg út közben. Persze busszal ez az idő lényegesen lerövidül, de abban semmi buli nincs. :)

És hogy miért írom, "attól függ hol állunk meg"? Mert legyen szó akár vasúti akár buszos közlekedésről, a szigeten valami egészen egyedi módon értelmezik a megálló fogalmát. (Sok minden mást is, de azokra még  majd később visszatérek.)
Szóval, a legtöbb megálló amit tömegközlekedési eszköz érint az "request stop only". Vagyis felszálláskor jeleznünk kell a kalauznak/buszvezetőnek hogy hol szeretnénk leszállni, és ő majd emlékezve erre megáll nekünk amikor odaértünk, ahová menni akarunk.

Csak buszos közlekedés esetén van egy kis nehezítés: ha nem vagyunk helyiek, akkor sokszor magunk sem tudjuk, meddig is szeretnénk menni, mert a buszmegállókban csak a lényegesebb megállók vannak feltüntetve a menetrend mellett, a köztes 10-15-sok kisebb megálló nem.
Persze, mivel angol nyelvterületen vagyunk, a kommunikáció nem igazán jelent problémát. És a helyiek nagyon szívélyesek, szóval ha el tudjuk magyarázni, mit is szeretnénk, akkor gond nélkül útba igazítanak. :)

Tehát, Port Erin felé vettük az irányt, ami egy, a helyi mércével mérve is kicsi falu a sziget déli részén. Szemben a sziget északi felével, itt az öböl homokos, ezért strandja igen népszerű a helyiek és a vállalkozó kedvű turisták között. (Látványra nagyon bájos, de nekünk a 16°C-os víz nem volt annyira vonzó, hogy meg is mártózzunk benne.) Az öböl fölötti sétányon gyönyörű Viktória korabeli épületek állnak, melyek nagy részében szálloda működik.
A falu szépsége egyébként mind az amerikai mind pedig az angol filmeseket csábítja. Hogy csak egyet említsek, Port Erinben forgatták a '001 – Az első bevetés' című akciófilmet Alex Pettyfer, Mickey Rourke és Ewan McGregor főszereplésével.
Illetve az internet szerint itt található a sziget egyetlen vasúti múzeuma. A TT miatt motorokkal foglalkozó múzeum és kiállítás minden településen van, de vasúti kiállítás sehol máshol. Enyhe vasútmániában szenvedvén számomra ez kihagyhatatlan program volt. :)


A Port Erin Railway Museum egy használaton kívüli vasúti szerelőcsarnokban került kialakításra, közvetlenül az imádni való, vörös téglából épült vasútállomás épületével szemben. A múzeum március közepétől november elejéig minden nap nyitva van (Belépő £2, de GO carddal ingyen megtekinthetjük a kiállítást), és kb. 30-40 perc alatt végig olvasható az összes molinó.
A hangárban megtalálható a vasútépítésnél használt eszközök és régi menetrendek mellett az a királyi kocsi is, amit még I. és II. Erzsébet angol királynők használtak a szigeten tett látogatásukkor az 1960-as és 70-es években.

A múzeumlátogatást követően lesétáltunk az öbölbe, hogy gyönyörködjünk a természet szépségeimében. A terv az volt, hogy meg sem állunk a Milners Tower-ig, ami egy, a város fölött, a Bradda Head-en magasodó torony. A város 1871-ben építtette a falu jótevőjének, William Milner-nek, amiért az támogatta a sziget szegény halászcsaládjait.
Az internet szerint a torony tetejéről semmivel össze nem hasonlítható panoráma tárul a szemünk elé. Beláthatjuk a sziget teljes déli felét, és tiszta idő esetén megpillanthatjuk Írország partjait is. Az idáig vezető sétaúton pedig a sziget őshonos madarainak dalolnak nekünk.
Sajnos arra vonatkozóan sehol nem találtam információt a neten, hogy milyen távolságot is kellene megtennünk, így ott szembesültünk csak vele, hogy bizony a napi programba nem fér bele a látogatás a Toronyhoz. A táv oda-vissza ugyanis egy jó fél napot igénybe vett volna, és mi sem ebédnek valóval, sem elegendő vízzel nem voltunk felszerelkezve.

Így egy kellemes sétát követően megkerestük a buszmegállót ('Nehéz' dolgunk volt. Közvetlenül a vasútállomás mellett van a végállomás.) és átruccantunk az aznapra tervezett másik városba, Castletown-ba.

Castletown szintén a sziget déli részén található, Port Erintől 7-8 km távolságra.
A területen az első lakók 1100 körül telepedtek le, majd a város gyorsan növekedésnek indult, és 1869-ig a sziget fővárosa volt. Legfőbb nevezetessége a Rushen kastély és a Nautical Museum.

A  Rushen kastélyt eredetileg 1200-as évek második felében építették a sziget királya számára, de a következő évszázadokban a kastély urai többször átépítették, megerősítették. Elsődlegesen ez szolgált a Mann királyok és Lordok rezidenciájául, de a 17. században itt székelt a Parlament, illetve a 19. században itt volt berendezve a sziget börtöne is. Stratégiailag fontos elhelyezkedése miatt fontos szerepet játszott a sziget védelmében is.
Az 1980-as évek végén a kormány átadta a kastélyt a Manx National Heritage-nek, hogy a már igencsak pusztulófélben lévő kastély régi fényét visszaállítsák. (A Rushen volt az első a Manx nemzeti örökségi helyek listáján.) A kastély a rekonstrukció után a Mann Királyok és Lordok történelmét bemutató múzeumként nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, és az év minden napján várja a látogatókat (Belépő: £8, de GO card-dal ingyenes). 
Igazán érdekes volt az a kb 2 óra, amit a kastélyban töltöttünk. A kiállítás nagyon jól szervezett, következetesen van felépítve a mintegy 600 évet lefedő tárlat. És olyan érdekességekre is kitértek, hogy pl. miből álltak a főúri étkezések az egyes korszakokban. Ez, illetve azok a szobák különösen tetszettek, amelyekben az itt élők életét rekonstruálták életnagyságú babákkal.

Miután itt végeztünk, a kastély tőszomszédságában lévő Nautical Museum-ot kerestük fel. (Március és augusztus között minden nap nyitva. A felnőtt belépő: £6, de GO card-dal ingyenesen látogatható)
Az épületet a feltaláló, politikus és vélhetően csempész George Quayle kapitány építtette 1789-ben. A ház, mint tengerészeti múzeum 1951-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, és központi témája a Peggy, ami az első nyilvántartott brit szkúnerek egyike.
A Peggy 1791-ben épült és George Quayle édesanyja után kapta a nevét. Sok éven át használták a brit szigetekkel való kereskedelemben (és a csempész tevékenységekhez). Majd Quayle, anyjának halála után a házhoz tartozó csónakházban elzárta a hajót, ami mintegy 120 éven át pihent ott elfeledve. 1935-ben, miután a család utolsó tagja is elhunyt fedezték fel ezt a hajózástörténeti szempontból páratlan jelentőséggel bíró leletet.
A Peggy jelenleg konzerválás és felújítás céljából egy közeli épületben van elszállásolva, de a házban megtekinthető a feljegyzések alapján készített makettja, és számos, az útjához köthető dokumentum.

Ugyan maga a kiállítás és a kiállított tárgyak, feljegyzések is érdekesek voltak, mégis, ami a leginkább tetszett a múzeumban az a számos szűk kis rejtekajtó és folyosó volt, amit még Quayle építtetett. Ezeken járva tényleg hihető a teória, hogy a város illusztris  polgára maga is csempészetből szerezte a vagyonát. :)

És mivel még volt egy kis időnk a Douglas-ba tartó busz indulásáig, felkerestük az Old House of Keys. Tulajdonképpen ez a Manx parlament korábbi épülete, ahol egészen a 19. századig zajlott a politikai élet.  (Április és november között minden nap látogatható. A felnőtt belépő: £6, de GO card-dal ingyenesen látogatható).
Mikor az utazás tervezésekor olvastam róla, az Old House of Keys nem tűnt túl érdekesnek, de belépve a kicsi, és takaros épület tanácstermébe hamar be kellett látnom, hogy nem volt igazam.
A Ház Titkára fogadott minket, és beszél röviden a Manx törvényhozásról, arról, hogy milyen kérdésekkel foglalkozik jelenleg a parlament (többek között napirendi pont a Sziget EU-s csatlakozása is)  majd átadta a szót az egyik régi elnök animált bábujának, aki felelevenített nekünk egy régi ülést.
Nagyon tetszett az a nem egész fél óra amit itt töltöttünk, mert egyrészt lenyűgöző volt, ahogy a modern technológiát használták az előadás színesítésére, másrészt tényleg rengeteg érdekes információval lettünk gazdagabbak. :)

Összességében nagyon jó kis napot volt ez de így visszagondolva, az ott begyűjtött információk birtokában lehet hogy kissé máshogy szerveztem volna a napunkat, ugyanis:
* Még Port Erin felé a vonaton együtt utaztunk két idős angol párral, akik közül az egyik már évek óta tölti itt a nyári szabadságát. Túráznak, nosztalgiáznak és lazítanak. Ők mesélték, hogy Port St. Mary-ből visz át komp a Calf of Man-ra, ami egy kicsi (többnyire) lakatlan sziget a Man délnyugati csücskénél. Csodás tájaival, 4 világítótornyával, és a Manx National Heritage által fenntartott, a sziget honos élővilágát bemutatni hivatott látogatóközponttal várja az ide érkezőket.

*Az is világossá vállt számunkra, hogy Castletown-ra és környékére is több időd kellett volna szánni. Egyfelől mert ebbe a napba már nem fért bele a Rushen apátság felkeresése, ami Castlewotn és Ballasalla település között helyezkedik el. Másfelől Ballasalla nem csak az apátsága és reptere miatt vonz sok turistát, hanem azért is mert itt található a sziget egyetlen csokoládégyára is. És ez a kézműves csokoládékat és karamellákat készítő kis üzem  örömmel várja a csokoládékészítés folyamatát megismerni vágyókat.:)

Tehát ha most újra a szigetre látogatnák, akkor úgy szervezném az utazást, hogy egy napot szánnék Port St. Mary - Calf of Man - Port Erin bebarangolására (de az is lehet hogy a kettő sem lenne sok), egy másikat pedig Castletown és Ballasalla felfedezésére.
Remélem egyszer még lesz rá lehetőségem. :)

És ezzel el is érkeztünk a harmadik rész végéhez.
Köszönöm, hogy ismét velem utaztatok! :)

A Port Erin-i öböl panorámaképe

Ékkő az Ír-tengeren: Vonatozzunk! (2. rész)

Sziasztok!

A mostani alkalommal a Man szigeteki kirándulásom újabb állomásáról mesélek nektek, melyben nagy szerepet kapott a vasúti közlekedés. :)

A Man szigeten március közepétől október végéig-november elejéig működik a vasúti szolgáltatás. Ennek oka, hogy a helyi vasút (északi irányban elektromos vasút, déli irányban gőzös) a magyar erdei vasutak és a nosztalgia vonatok sajátos keveréke. Túlnyomórészt az eredeti, 1880-as és 1900-as évek elején készült és gyönyörűen felújított Viktoriánus és Edward korabeli vasúti kocsikat használják, melyek "vezetőfülkéje" nyitott, szerencsés esetben egy plexi védi a vezetőt a közvetlen széltől. Vagyis a téli hónapokban még az átlagosnál is cudarabb időjárásnak lennének a vezetők kitéve.

A mi kis kirándulásunkat sikerült pont az idei Manx Heritage Transport Festival alkalmára ütemezni, ami egy 5 napos rendezvény a vasút szerelmeseinek. Bemutatja a Manx vasút teljes történetét, különleges vonatos kirándulásokat szervez Man gyönyörű tájain keresztül, és felvonultatja a teljes gördülő állományt igazi időutazásra invitálva az embereket. :)

Az esemény nem vonz annyi látogatót mint a TT, de még így is szép számmal érkeznek ilyenkor a szigetre a világ minden tájáról az érdeklődők. Többekkel beszélgettem, akik már évek óta visszajáró látogatói az eseménynek. És személy szerint teljesen megértem, hogy miért. :)

Szóval a utazásunk harmadik napján észak felé vettük az irányt majd először Laxey-t, utána pedig Ramsey városkát fedeztük fel.

Laxey egy igazán bájos kis település a sziget keleti partján: zöldellő erdőkkel körbevett völgyben terül el, két folyócska találkozásánál, és az internet szerint legfőbb nevezetessége a Laxey Wheel (vagy igazi nevén a Lady Isabella). A 1854-ben épült kerék volt hivatott a Laxey-i bányászat fénykorában kiszivattyúzni a vizet a bányajáratokból. Különlegessége, hogy ehhez szintén a víz erejét veszi igénybe ipari forradalom ide vagy oda. :)

A szigeten ólmot, cinket és rezet bányásztak, ezért egy "korszerű" gőzzel működő erőmű építése igencsak költséges és felesleges lett volna, mivel a működéséhez szükséges szenet importálni kellett volna.

A bánya ugyan 1929-ben bezárt, de a kerék azóta is turisták tömegeit vonzza. Nem ok nélkül. :)
A Laxey Wheel április 1. és november 3.-a között minden nap 9:30 és 17:00 között várja a látogatókat. (A felnőtt belépő: 8£, de GO-card-dal ingyenesen megtekinthető.)

Lehetőségünk van bejárni a régi bánya területének egy részét, és megismerni az itt dolgozók mindennapjait, a bányász lét nehézségeit. Tanulhatunk  a kerék tervezésének folyamatáról, és annak működéséről, valamint ha nem vagyunk túlzottan tériszonyosak, felmászhatunk a kerék tetejére, és gyönyörködhetünk a lélegzet elállító panorámában.

Nekem az szigeten töltött öt nap egyik legemlékezetesebb programja ez a látogatás volt. A kilátás a Snaefell hegyre, a Mooar folyó csobogóinak duruzsolása és úgy ahogy van az egész zöldellő völgy olyan volt, mintha valami tündérek lakta vadonba csöppentem volna. :)

Man szigeten egyébként a népmesék gyakori visszatérői a tündérek, akiknek létében a helyiek többsége mind a mai napig hisz. Minden alkalommal, amikor áthaladnak egy tündérhíd alatt köszönnek az ott élő kis lényeknek, ugyanis úgy tartják, hogy a tündérek cserébe jó szerencsével ajándékkozák meg őket. Ha mégis elmulasztják, ezek a varázslatos kis lények megbosszulják a sértést.
Ugyan nem tudom, mennyi igaz mindebből, de nem árt elővigyázatosnak lenni: Ne felejtsünk el köszönni. :)

Na de vissza Laxey-be:

Az internet népe szerint van még valami, amit érdemes megnéznünk/kipróbálnunk, ha már a városkába vetett mindet az utunk. Ez pedig nem más mint a The Great Laxey Mine Railway.
Ez a keskeny nyomtávú vasút  a Nagy Laxey Bánya támogatására lett kialakítva, és a régi bánya bejáratától az ércmosók szintjéig fut, keresztülhaladva a sziget egyetlen vasúti alagútján.

A bánya bezárásakor a vasutat is lezárták, a kocsikat leselejtezték.  1970-ben egy lezárt föld alatti szakaszon egy komplett vonatot és 6 ércszállító kocsit találtak kifogástalan állapotban, melyek a bánya lezárásakor maradtak hátra. 1990-ben határozat született a vonal rehabilitációjáról, tekintettel annak vasúttörténeti jelentőségére. A felújított vasutat 2004-ben adták át, és azóta minden évben július és augusztus hónapjában, hétvégente 11:00 és 16:30 között várja a látogatókat.  (A belépő 2£, de GO-card-dal ingyenesen kipróbálható.)
Nos, véleményem szerint ezt az alig fél km hosszú csodát erős jóindulattal lehet csak vasútnak nevezni, de tény és való, hogy megvan a maga bája. :)

Ezután, mivel sem az internet, sem pedig a reptéren zsákmányolt IOM prospektus nem írta, hogy más látnivaló is lenne a városban, és mert már dél is elmúlt, elkaptuk a következő vonatot, az utunkat Ramsey városka felé vettük.
 

Ramsey egy, a sziget északi részén fekvő tengerparti város, és Douglas után a második legnépesebb. Itt található a sziget egyik legnagyobb kikötője, és az internet szerint megtekintésre érdemes szabadidős parkja, a The Grove Museum of Victorian Life és a Milntown House and Gardens.
Előbbi a Gibb család történetét mutatja be a városban való letelepedésük után, valamint bepillantást enged a Viktória korabeli mindennapokba. (Minden nap nyitva van) Utóbbi, a Milntown House pedig egy keresztény család mindennapjaiba kalauzol el minket, akik a 16. század elején telepedtek le a területen. Később az kúriát magániskolává, majd szállodává alakították, végül az 1950-es évektől kezdődően ismét magánház volt, amit az 1830-as évek stílusában újítottak fel. Ma kávézó üzemel az impozáns épületben, melyhez egy lenyűgöző, 15 hektáros kert is tartozik. A házat szerdánként és szombatonként vezetett túra keretében lehet látogatni, és melegen ajánlott interneten előre bejelentkezni, mert a turisták körében népszerűnek számít. A kávézó a keddi napok kivételével 10:00 és 17:00 között van nyitva. (Téli időszakban 16:00-ig)

Mivel egy szép vasárnapi napon keveredtünk a városba, a Házat sajnos nem tudtuk megnézni, így a Grove Múzeummal tettünk egy próbált. Vagyis tettünk volna, de sajnos majdnem egy jó órás séta után szomorúan meg kellett állapítanunk, hogy bizony ha nem találunk helyi buszjáratot a központból a város külterületén lévő múzeumhoz, akkor ez esélytelen. Ezért visszatértünk a városközpontba, és még a frissítő, de hideg eső előtt sétáltunk egy jót a tengerparton és kagylókat gyűjtöttünk.

Tartoztunk az ördögnek ezzel az úttal, eljöttünk idáig, sétáltunk egy jót, de Ramsey sajnos nem nyűgözött le. Nálam a bőven felejthető kategóriába került ez a kissé lepukkant halászfalura emlékeztető város. :(

Mivel itt tartózkodásunk elég kurtára sikerült, és még korán volt, úgy döntöttük visszatérünk Laxey-be, és sétálunk egyet. Az ottani környezet sokkal inkább magával ragadott minket a dús, zöld növényzetével, hangulatos kis folyócskáival és házaival.
És egyáltalán nem bántunk meg, hogy visszatértünk oda, ahonnan a napot indítottuk, mert kiderült, hogy Laxey több mindent tartogat a látogatóknak, mint ami hirdeti magát:

Mindenképpen meg kell említenem a Laxey Woollen Mills-t, ami a sziget egyetlen még üzemelő gyapjúmalma.
Az immár családi vállalkozásként működő malom több mint 100 éve készít minőségi gyapjú termékeket hagyományos eljárással. Ők készítik a hagyományos Manx tartánt, de igazodva az aktuális trendekhez folyamatosan kísérleteznek új mintákkal és színekkel.
A malomhoz tágas kiállítótér és kávézó is tartozik, mely vasárnap kivételével minden nap várja a látogatókat.
Sajnos nem volt alkalmunk belülről is megcsodálni az épületet, de remélem egyszer még lesz rá alkalmam. :)

Aztán ott van a Quarry Vízesés, amihez a Gyapjúmalmon túlhaladva, egy szinte észrevétlen gyalogúton lehet pár perc sétával elérni.  De ha folytatjuk utunkat a Glen Roadon, akkor hamarosan eljutunk a Laxey-i kikötőbe.
Ott átkelve a hídon ha elindulunk visszafelé a Laxey Folyó mentén akkor eljutunk az óvárosba, ahol több, már az 1800-as évek közepe óta itt álló
épületet láthatunk, végül elérünk a Glen Garden-be, ami az 1860-as évek óta tölti be közpark funkcióját.

Mire a sétánk visszavitt minket a kiindulópontra, vagyis a Vasútállomás elé, már elég késő volt, hogy visszatérjünk a fővárosba. Mondanom sem kell, ismét egy gyönyörű antik vonatot sikerült megcsípnünk, ami tökéletes lezárása volt a napnak. :)

De Douglasba visszatérve ezt még sikerült megfejelnünk, amikor elcsípnünk egy igazi Manx macskát :)
És hogy ez miért olyan nagy szám?
Nos azért, mert az itteni macskák egy része, köszönhetően a  természetes génszelekciónak csonka farokkal (vagy esetenként farok nélkül) születik. Nagyon intelligensek, és ezt a fajtát a sziget jelképének tekintik.
Általában szobacicának tartják, így hacsak nem szökik ki a macska a házból, nem igazán találkozhatunk velük. :)


Egy jó tanács még a végére:
Ha Laxey-be látogatunk mindenképpen egy jó, túrázásra is alkalmas cipőt javasolok mindenkinek.

Köszönöm, hogy velem tartottatok. Hamarosan hozom a folytatást. :)